Második állomásához ért az amerikai előválasztási procedúra – bár elmondható, hogy az eredmények a várakozások szerint alakultak, fél évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy a közvélemény-kutatások első helyén Bernie Sanders áll a demokratáknál, Donald Trump pedig a republikánusoknál. Bár a jelöltséghez vezető út továbbra is rendkívül rögös marad a kívülállók számára, egyre látványosabb szerepet játszik a kiábrándult szavazók egyre növevő rétege mindkét politikai oldal küzdelmeiben.
Versenyben a mogul
Bár Iowában végül várakozások alatt teljesített, az elmúlt hónapokban szinte totális médiafigyelmet élvező Donald Trump nagy fölénnyel nyerte meg a republikánus előválasztásokat New Hampshireben, ezzel komoly csatározást készítve elő az első kaukuszt megnyerő Ted Cruz texasi szenátorral. A mainstream – és potenciálisan nagyobb eséllyel megválasztható – jelöltek visszaszorulása komoly aggodalommal tölti el a pártelitet: egyelőre nem látszik, mely jelölt mögött tudnának érdemben felsorakozni.
John Kasich ohiói kormányzó eddig nem keltett különösebben nagy hullámokat, de mostani második helye potenciálisan kiugrási pont lehet számára – és jelentős fegyvertény az is, hogy Ohio kulcsfontosságú állam a választásokon, ahol így kiváló esélyekkel tudna indulni. Kérdés azonban, hogy centrista kampányára mennyire lesznek vevők a most következő déli, konzervatívabb államokban
Marco Rubio várakozásokat felülmúlóan jó iowai szereplése után sokan komoly esélyt láttak arra, hogy kiemelkedjen a pártvezetés támogatását kereső mainstream jelöltek közül, akikk számára a relatíve centrista New Hampshire jelentette a kiugrási lehetőséget. Míg 2008-ban John McCain képes volt azonban itt elindítani váratlan visszatérését az előválasztási folyamatban, most nincs egyértelmű győztese e sajátos külön versenynek: Rubio gyenge eredményt ért el, melyben nagy valószínűséggel komoly szerepet játszott pocsék hétvégi vitaszereplése – és komolyan kibillentette stratégiáját a továbbiakra.
A hasonló pozícióban lévő Jeb Bush és Chris Christie az államban töltött rengeteg idő és az itteni reklámokra fordított hatalmas összegek (előbbi esetében ez harmincötmillió dollárt jelent) ellenére sem tudtak 12 százalék fölé emelkedni. Egy szakértő szerint e jelöltek közt „vérfürdő” várható a harmadikként sorra kerülő Dél-Karolinában.
A szocializmus tizenhét pillanata
Az elképesztően szoros iowai kaukusz után Bernie Sanders hatalmas fölénnyel verte Hillary Clintont. Győzelme várható volt – mellette szólt a nyílt előválasztás, mely lehetőséget ad a szavazóknak arra, hogy megválasszák, melyik párt versengésében voksolnak, az amerikai átlaghoz képest „függetlenebb” és liberálisabb lakosság, valamint Vermont szomszédsága, mely államot Sanders szenátorként képviseli –, az adatújságíró FiveThirtyEight oldal 99 százalékra becsülte esélyeit. Az este fő kérdése tehát az volt, mekkora előnyre tesz szert a volt külügyminiszterrel szemben – az arány azonban felülmúlta a várakozásokat. Győzelme kívülálló státuszát tekintve komoly eredmény, továbbra is kérdéses azonban, mekkora esélye van hosszabb távon is: Clinton továbbra is élvezi a kisebbségi csoportok támogatását, melyek az első két államban rendkívül alacsony számban képviseltetik magukat.
Fontos megjegyezni, hogy a szuperdelegáltak – voltaképpen a pártelit – támogatását élvező Clinton a hatalmas szavazathátrány ellenére is legalább ugyanannyi delegáltban részesül New Hampshire-ben, mint a vermonti szenátor. A konkrét számokat tekintve ezek is eltörpülnek a későbbi államok mellett: a demokrata jelöltnek 2383, a republikánusnak 1237 delegáltra van szüksége a jelöltség eléréséhez, előbbi maximum 32, utóbbi 23 delegáltat tudott megszerezni ma.
Trump és Sanders győzelme rámutat arra, hogy egyre növekszik a politikai status quoval elégedetlenek csoportja az Egyesült Államokban – és ez akkor is releváns lesz, ha az üzletember és a vermonti szenátor esetleg kénytelen lesz teret engedni az ortodoxabb jelölteknek.