A multitasking már egyáltalán nem új jelenség, arra azonban továbbra sem sikerült választ találni, hogy hasznos-e vagy sem – serkenti az agyműködést, vagy éppen rombolja azt. Egymásnak ellentmondó érvelések és tanulmányok, miközben persze csináljuk, ha káros, ha nem. De hol az igazság?
A multitasking több cselekvés egyidejű végzését jelenti. Igen, pontosan azt, hogy ezen cikk olvasása közben is meg-megállsz egy-két üzenetre válaszolni, a háttérben pedig már a kedvenc sorozatod szól. Nem feltétlenül a modern technológiához kötődő jelenség, de megjelenése nagyban szerepet játszott abban, hogy gyakorlatilag már soha nem csinálunk csak egyvalamit, és mostani jelentésében elsősorban a többféle technikai eszköz vagy médium egyidejű használatára vonatkoztatják.
Hogy miért szeretjük csinálni? Sok klisét fel lehetne sorolni felgyorsuló világunkkal kapcsolatban, de mindemellett tény, hogy egyszerre több mindennel foglalkozni hihetetlenül kielégítő érzést nyújt. Növeli a hatékonyság érzetét – mintha csak szupererőnk lenne. Az persze már más kérdés, hogy ez így is van-e, de az biztos, hogy ha egyszer már belekezdtünk, nehéz leszokni róla – főleg úgy, hogy lassan már munkahelyi követelménnyé is válik. A tudósok sokszor már krónikus multitasking néven beszélnek a jelenségről. Egyesek szerint jó agytorna, mások szerint pontosan ez vezet a koncentráció elvesztéséhez, hogy aztán a végén egyetlen feladatot se végezzünk el rendesen. Szerintük az agy egész egyszerűen nem erre lett kitalálva, így hát feltehetően nem is tesz jót neki a multitasking. Régóta tartó vita – van igazság? Nehéz eldönteni a kérdést, miközben megint mások arról vitatkoznak, egyáltalán van-e olyan, hogy multitasking?
Kelvin Lui és Alan Wong, a Hong Kong-i egyetem kutatói 2012-ben végeztek egy kutatást, melynek eredményeképp arra a megállapításra jutottak, hogy azok, akik gyakran használnak egyszerre többféle médiumot – például zenehallgatás közbeni böngészés és közösségi médiás aktivitás – könnyebben választják szét a különböző érzékszervekre ható ingereket. Ennek következtében sokkal jobban is teljesítettek egy számítógépes keresési teszten, mint a csak enyhén multitaskingelő társaik. Ebből sejthető az is, hogy többé-kevésbé személyfüggő az, hogy hasznos-e vagy sem a multitasking. A fenti vizsgálat során kiemelt szerepe volt a szokásoknak, hiszen akinek nem hatott újdonságként a sok egyszerre érkező és különböző inger, az természetesen könnyedén kezelte a szituációt.
Ezzel az eredménnyel persze sokan vitatkoznak – például Sandra Bond Chapman is, aki a Texas University agykutató központjának vezetője. Szerinte csak bizonyos érzékek fokozódásáról van szó, és ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez bármiféle előnyt vagy jótékony hatást hozna a személynek. Sőt, mindennek valószínűleg megvan az ára is, ami a gondolatok elmélyülésének hiányában fejeződik ki.
Szintén a multitasking káros következményeit vélték igazolni a Stanford University idei kutatásával. Ők kifejezetten a média-multitaskinggel foglalkoztak, és annak a produktivitásra gyakorolt hatását vizsgálták. Miközben a kérdésre keresték a választ, érdekes egyezéseket találtak azok tulajdonságai között, akik szeretnek egyszerre többféle cselekvéssel zsonglőrködni. Többnyire könnyen megzavarhatóak, nehezen váltanak egyik feladatról a másikra, gyakran rendezetlenek és zűrzavarosak gondolataik és emlékezetük. A legnagyobb problémának mégsem ezt tartják, hanem azt, hogy ezek az emberek nem használják ki agyuk teljes kapacitását, így az egy idő után alulműködésbe kezdhet. Ezentúl a multitasking további negatív következményeit is listázták, mint amilyen a produktivitás csökkenése, vagy a koncentráció nehézsége. Sőt, a gyakori multitaskingelők gyakorlatilag még a multitaskingban is gyengébbnek bizonyultak, mint azok, akik csak ritkán teszik. Ezek az eredmények látszólag ellentmondanak a fentieknek, hiszen Lui és Wong kísérletében éppen a multitaskinghez szokottak teljesítettek jobban.
Más kísérletek egészen érdekes párhuzamokra bukkantak a multitaskinggel kapcsolatban. A londoni egyetem egy vizsgálata azt mutatta ki, hogy egy, az agyat igénybe vevő cselekvés közben elvégzett feladat eredménye olyan IQ-szintet sugall, mint egy alvásmegvonásos személyé. Egy másik kutatás arra hívta fel a figyelmet, hogy a multitasking megnövekedett kortizoltermelést eredményez – azaz fokozza egy folyamatos fáradtságot okozó stresszhormon jelenlétét. Sőt, a stressz megemelkedett szintje korai kiégéshez is vezethet.
A vita akkor válik igazán érdekessé, amikor a belép a harmadik oldal: akik szerint egyáltalán nincs is olyan, hogy multitasking, merthogy – utalva az ellenzők érvelésére – az agy nem is képes egyszerre több feladatra koncentrálni. Ezért aztán szigorúan véve nem is létezik olyan helyzet, amikor ténylegesen egyszerre több dolgot csinálunk. Még amikor úgy is tűnik, hogy így van, akkor is csupán nagyon gyors váltogatásról van szó a cselekvések között. Még ha csak zenehallgatás közbeni csetelésről van szó, akkor is jelentkezik egy úgynevezett start/stop folyamat, mely az agyban megy végbe, észlelhetetlen gyorsasággal. Ebből azonban megintcsak az következik, hogy ha van, ha nincs multitasking, az annak nevezett valami egyáltalán nem hatékonyabb, mintha csak egy feladatra koncentrálnánk, a váltogatás ugyanis időt vesz igénybe ahelyett, hogy spórolna rajta. Még hozzá közel kétszer annyit, ami ráadásul többnyire kétszer annyi hibával is párosul.
Egy másik következmény a túlzott hozzászokásból származik és főként a még fejlődésben lévő agyat érinti. A multitaskingelés ugyanis hatással van az agy örömérzettel kapcsolatos részeire is. Így egy ponton túl a folyamatos váltogatást nélkülöző feladatok – például végighallgatni egy egyetemi előadást – unalmassá válnak, és az agy egyenesen keresni kezdi a start/stop folyamatokat igénylő tevékenységeket.
A legtöbben abban azért egyetértenek, hogy nem valószínű, hogy ugyanolyan és maximális odafigyeléssel tudunk végezni két különböző cselekvést egy időben, de ezzel sokszor nincs is semmi baj. Van néhány eset, amikor viszont nagyon is az. Se magadat, se senkit nem bánt az, ha filmnézés közben chatelsz, de az már annál inkább, ha ugyanezt vezetés közben teszed. Két kognitív értelemben megterhelő feladat ugyanis ritkán végezhető hatékonyan egyszerre. Étkezés mellé sem nagyon ajánlott, mert egy jó sorozat vagy film megnézése közben hajlamosak vagyunk többet enni, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van, a filmnézés közbeni evés pedig könnyen szokásként is rögződik.
Ahogy már korábban kitértünk rá, fontos odafigyelni az egyéni jellemzőkre is. Elképzelhető, hogy egyesek valóban hatékonyabban és gyorsabban végzik el feladataikat, ha egyszerre több dologba vágnak bele, másoknak azonban végső soron csak még hosszabbá teszi a munkafolyamatot a lassabb feldolgozás és a hibák megnövekedett száma miatt. Emellett ott van még az is, hogy miután már elsajátítottuk egy cselekvés végzésének módját, egyre kevesebb hányadát igényli koncentrációnknak. Amikor például még csak tanulunk vezetni, a sebességváltás és a kormányzás együttes végzése már önmagában is komoly erőfeszítést igényel. Több éves rutinnal azonban a beszélgetés és a tükör állítása is könnyedén megy mindezek mellett.
Végső és egyértelmű válasz azonban jelenleg nem adható a kérdésre, és valószínűleg ez a jövőben sem fog változni. A kutatások ugyanis – melyek hol az egyik, hol a másik oldalt látszanak igazolni – túlzottan sokrétűek és túlságosan eltérő feladatokkal próbálják közelíteni a multitasking kérdését, így az eredmények sokszor valami egészen mást igazolnak az eredeti hipotézis helyett.
Érdekes példa erre annak a kísérletnek az esete, ahol Parkinson-kórban szenvedő betegekkel oldattak meg különböző feladatokat, miközben egy biciklin tekertek. A végkifejlet alapján kijelentették, hogy a két cselekvés együttes végzése javítja a kognitív teljesítményt; és már jelenhettek is meg a pro-multitasking cikkek „a mítosz igazolásra lelt” címekkel. Pedig közel sem erről volt szó: Charles Folk, a Villanova University kognitív tudományokkal foglalkozó professzora vetette fel, hogy a megnövekedett teljesítmény egész egyszerűen annak köszönhető, hogy az agy vérkeringése fokozódott a mozgás hatására. Így a levont következtetés téves – a kísérlet ugyan igazolt valamit, de nem azt, amit szerettek volna. Ugyanez a helyzet még számos, a témában végzett kutatással.
Ráadásul sokszor már eleve a fogalom tisztázásánál megbukik a dolog – vagyis leginkább a tisztázásának hiányánál. Van, aki kizárólag a szigorúan egy időben végzett cselekvéseket értelmezi multitaskingként, mások viszont beleveszik a jelenségbe a feladatok közötti folyamatos váltogatást is. Ameddig pedig nem vágnak rendet ebben a szerteágazó kutatási káoszban, addig a keresett válasz is váratni fog magára.
