Nem újdonság, hogy a volt államszocialista országok köztelevíziói financiális és függetlenségi problémákkal küszködnek. 2016 első féléve is a közszolgálati média átpolitizáltságát övező aggodalmaktól volt hangos Kelet-Közép-Európában, és több mint húsz év után kijelenthető, hogy nem látszik körvonalazódni az az irány, amelyet ezek a televíziók a demokratikus átmenet óta igyekeznek megtalálni.
Közös múlt, közös út
A magyar zsidó származású tőzsdeguru, André Kostolany frappáns kutya-gazda hasonlata – amennyiben „a kutya néha előre szalad, néha pedig lemarad, de alapvetően követi gazdáját” – a gazdaság és a tőzsde viszonyának leírására használatos. Ezzel a párhuzammal ugyanakkor szintén maradéktalanul jellemezhető a posztkommunista országok államapparátusainak és közszolgálati médiumainak kapcsolata az elmúlt mintegy negyedszázadban. A vasfüggöny leomlásával először is azzal kellett szembesülnie a volt keleti blokk televízióinak, hogy senki sem dolgozott ki olyan receptet, amely garantálta volna a financiálisan fenntartható és demokratikus működést, mivel a tévés piacok deregulációja még a nyugat-európai demokráciákban sem valósult meg a nyolcvanas évek végéig.
Bár a közszolgálati média monopóliumát tekintve a kelet közös nevezőn volt a nyugattal, lépéshátrányba kerülését a térséget az átmenet idején jellemző általános gazdasági válság, az előfizetők akkoriban még igen alacsony száma és a hirdetési piac szűkössége okozta. Az ezt követően induló kereskedelmi televíziók működése és az élesedő piaci verseny rendkívül nehéz anyagi helyzetbe sodorta a több helyütt eleve veszteségesen újraalapított, az államtól jogilag különváló közszolgálati televíziókat. Az örökös alulfinanszírozottság pedig határozatlan időre hozzáláncolta a – hol részben, hol teljesen – adóbevételekből fenntartott közmédiumokat az aktuálisan hivatalban lévő kormányokhoz.
Kiútkeresés szlovák módra
A közszolgálati média szakmai-infrastrukturális fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy tartsa a lépést a kereskedelmi adókkal, Kelet-Közép-Európában pedig külön üdvözlendő, ha ez nem az állam kegyéből, egy jövőben viszonzandó szívesség képében történik. Nincs még két hónapja annak, hogy a szlovák parlament médiabizottsága egy harmadik csatorna indításának címén a köztelevízió üzemben tartási díjának növelését sürgette. (A Szlovák Televízió ugyanis olyan vegyes finanszírozású modell szerint működik, amelyben az állami támogatást nemcsak hirdetési bevételek, hanem egy háztartásonként rendszeresen fizetett, előre meghatározott összeg is kiegészíti).
Az első blikkre népszerűtlennek tűnő intézkedés valójában azért szolgálná a közérdeket, mert a folyton bizonytalan, esetileg megállapított költségvetési pénzekkel ellentétben az – állampolgárok számára minimális terhet jelentő – előfizetői díj lazítja a kormány és a televízió kapcsolatát. Az üzemben tartási díj az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) állásfoglalása szerint is a televízió hosszú távú, kiszámíthatóbb finanszírozását szolgálja. Szlovákia esetében egyébként nem beszélhetünk az előfizetői összeg drasztikus emeléséről, hiszen a bizottsági javaslat a jelenlegi 4 euró 64 centről 7 euróra való növelést helyezte kilátásba, ami tulajdonképpen megfelel a 2003 óta változatlan összeg inflációs kiegészítésének.
Felhők a cseh köztévé felett
A vegyes finanszírozásban előbbre jár délkeleti szomszédjánál Csehország, ahol az előfizetői díj már jelenleg is 7 eurónak megfelelő cseh koronára rúg, ráadásul két és félszer annyi háztartás fizeti ezt a pénzt, mint Szlovákiában. Ezenkívül ehhez a bevételhez nem állami bevételből származó kiegészítés társul, hanem hirdetésekből származó profit. A politikai elit megnyilvánulásai mégis meglehetősen bizonytalan jövőképet festenek a közszolgálati televízió elé. Miloš Zeman cseh elnök idén májusban egyenesen az üzemben tartási díj eltörlését helyezte kilátásba. Szerinte a cseh közszolgálati televíziót azért kellene közvetlen állami finanszírozással működtetni, mert az jelenleg a TOP 09 nevű jobbközép ellenzéki párt szócsöveként funkcionál. Zeman világossá tette, hogy nem a levegőbe beszélt, és kész leülni Andrej Babiš pénzügyminiszterrel megtárgyalni a változtatás lehetőségét.
Babiš valószínűleg nyitott lesz az elgondolásra, ugyanis nem felhőtlen a viszonya a közszolgálati televízióval. A pénzügyminiszterre még márciusban szabtak ki hatmillió koronás bírságot a cseh hatóságok, miután összeférhetetlenséget állapítottak meg Babiš személye és egy jelentős mértékű uniós támogatáshoz jutó farm működése között. A vállalkozásról kiderült, hogy a kormánytag családja tartja fenn, a cseh tévé pedig meglehetősen kendőzetlenül számolt be az eseményről. Ezek után nem csoda, hogy Babiš üdvözölte a koncepciót. Nem úgy a koalíciós partner: a ČSSD kormánypártot vezető miniszterelnök, Bohuslav Sobotka határozottan szembehelyezkedett az elnök és a miniszter véleményével. „A közszolgálati médiának csak a közérdeket szabad szolgálnia, ezt pedig a jelenlegi finanszírozási rendszer garantálja. Azoknak a véleménypluralizmus védelmének álcázott támadásoknak, amelyek valójában a közszolgálati adók kisajátítására irányulnak, ellen kell állni” – nyilatkozta a kormányfő.
A közmédia szerepe és függetlensége Csehországban is régre visszanyúló, érzékeny probléma, Zeman pedig visszatérő szereplője az ezzel kapcsolatos eseményeknek. Az ezredfordulón a fiatal, demokratikus Csehország történetének egyik legnagyobb válságát élte át, amikor a közszolgálati televízió stábja felfüggesztette az adás sugárzását és napokra beköltözött a híradó szerkesztőségébe. Az újságírók az akkori – éppen Miloš Zeman vezette – kisebbségi kormány által kinevezett általános igazgató személye ellen tiltakoztak, mivel szerintük a döntés demokratikus mivolta erősen kétségbe vonható volt. A sztrájkot szimpatizánsok ezrei támogatták utcai tüntetéssel, sőt élelmet is vittek a kormány döntését bojkottáló zsurnalisztáknak. Mindezt Zeman némi cinizmussal „maoista kulturális forradalomnak” titulálta, bár ezzel még saját kormányának tagjai sem mind értettek egyet, s miniszterei közül többen a tüntetők mellett foglaltak állást.
A szakadék szélén a Román Televízió
Románia esete bizonyítja a legjobban azt, hogy egy közszolgálati televízió finanszírozási rendszerét mindig az adott ország gazdasági-politikai feltételeihez érdemes igazítani. Bár keleti szomszédaink Csehországhoz hasonlóan a közvetlen állami támogatásokat nélkülöző, hirdetési bevételekkel és üzemben tartási díjjal operáló szisztémát alkalmazták, az utóbbi hónapok fejleményei alapján ez a módszer működésképtelennek látszik. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy más országoktól eltérően az előfizetői díj a tervezett költségvetéshez mérten évente változott.) A román közszolgálati televízió (TVR) ugyanis amellett, hogy a kormány rendkívül erős igazgatási és strukturális befolyását kénytelen folyamatosan elszenvedni, 2016 tavaszára a csőd szélére került. A köztévét működtető társaság a 2014-es költségvetési évet 17 millió eurónak megfelelő veszteséggel zárta. Igen valószínű tehát, hogy a TVR a továbbiakban már nemcsak jogilag, hanem gazdaságilag is kiszolgáltatottá válik a hatalommal szemben.
Ennek a folyamatnak látványos, ám a laikus szemlélő számára talán kevéssé érthető lecsapódása volt Románia áprilisi kizárása a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválról. A szankciót a versenyt szervező Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) léptette életbe, miután a TVR képtelen volt kiegyenlíteni felé tizenhat millió svájci frankos tartozását. Arról már kevesebb szó esett, hogy a dalfesztiváltól való távolmaradás csak az egyik mellékes tünete a román tévét sújtó büntetésnek. Románia valójában EBU-tagságát veszítette el, amivel ideiglenesen olyan nagy nemzetközi események közvetítési jogaitól is elesett a közszolgálati televízió, mint például a labdarúgó Európa-bajnokság, vagy az olimpia. „Sajnálatos, hogy ilyen drasztikus lépésre kellett szánnunk magunkat, és rendkívül csalódottak vagyunk, hogy a probléma megoldására tett próbálkozásinkat nem viszonozta a román kormány” – fogalmazott Ingrid Deltenre, az EBU általános igazgatója. Az európai műsorszórókat tömörítő szervezet egyébként nemcsak a méretes adósságról tárgyalt az elmúlt években Romániával, hanem rendszeresen kampányolt egy fenntartható finanszírozási modell kialakítása mellett is, amely garantálhatná a televízió független közszolgálati működését.
Június elején aztán a román kormány végül bejelentkezett a megmentő szerepére, és bejelentette, hogy kifizeti a TVR tartozását. A kormány állítása szerint azért váratott magára ennyit a döntés, mert jogi akadályai vannak annak, hogy a televízió közvetlen állami támogatásban részesüljön. A törvénymódosítás megtörténtével azonban várhatóan olyan gát fog átszakadni a román médiaszabályozásban, amely eddig legalább formálisan megakadályozta, hogy a hatalmon lévő politikai erők gazdasági nyomást gyakoroljanak a köztévére.
Átalakuló lengyel közmédia
Az idei év elején Lengyelországban csúcsosodott ki mindaz, ami a régió többi országában a médiát fenyegető politikai nyomásként aposztrofálható. Bár a közvetlen állami finanszírozás a lengyeleknél sem része a közszolgálati tévét fenntartó rendszernek, a múlt ősszel választást nyerő Jog és Igazságosság pártja sokkal direktebb módszert választott a kézi vezérlés megvalósításához. A kormány ugyanis januárban a médiatörvény módosítását követően egyszerűen felruházta magát a közszolgálati médiumok elnökének kinevezési jogával, aminek hatására utcai tüntetéssorozat és precedens nélküli uniós vizsgálat kezdődött. Az intézkedést emellett nemzetközi újságíró-szervezetek általános tiltakozása követte.
A mind odahaza, mind külföldön rendkívül erős nyomás hatására áprilisban a kormány kénytelen volt az átfogóbb törvénytervezet helyett egy ideiglenes csomagot elfogadni. Így egyelőre az ellenzék is beleszólhat a köztévé legfontosabb kérdésébe, bár tovább folytatódnak a tárgyalások az Unióval az eredeti jogszabály-módosítás visszaállításáról. A júliusban újonnan felállított, plurális médiatanács első intézkedéseként augusztus 2-án leváltotta a januárban a kormány által kinevezett tévéelnököt, Jacek Kurskit. Ezzel – ha halványan is – határozatlan időre ismét láthatóvá a demokratikus működés nyomai a lengyel köztévében.
Közszolgálati médiára márpedig szükség van
Mindezek, valamint az elmúlt bő húsz év tanulságai tükrében joggal vetődik fel újra és újra a kérdés: van-e egyáltalán létjogosultsága a közszolgálati médiának? A fenntartható és független működést célzó reformok szükségessége vitathatatlan. Ennek ellenére kevés olyan kutató van, aki ne a duális médiarendszereket tartaná üdvösebbnek. Rendeltetésszerűen működő köztévékre különösen éppen azokban a volt államszocialista országokban lenne igény, amelyekben a zömmel magánkezekben lévő kereskedelmi médiumok többsége gazdasági megfontolásból különböző politikai erők érdekekeit képviseli.
Borítókép: Bogatin Bence / lumens.hu
