Ritka jelenség az, ha valahol egy lapon említik a feminizmust és a vallást, a nők jogaiért harcoló szervezetek inkább hivatkoznak racionális, tudományos tételekre. Indiában viszont a muszlim közösségeken belül egy egészen érdekes női mozgalom van kibontakozóban, amelyben a frissen végzett vallási vezetők játsszák a főszerepet.
Kázik régen és most
A kázi fogalma a kádi – muszlim elöljáró vagy bíró – szóból illetve pozícióból származik. A muszlim közösségeken belül vallási vezetőként, vagy imamonként funkcionálnak a hívők körében. A szunnita hívő, hanafi kázik Indiában Bihár, Gudzsarát és Radzsasztánban találhatóak meg. Többek között hatáskörükbe tartozik a tradicionális iszlám egyházi rituálék levezénylése, így a házasságkötés, a válás és a temetés is. Ezekben az országokban az emberek életében központi szerepet játszik a vallás, tehát a közösségeken belül nagy tiszteletnek örvendenek, jelenlétük és tevékenységük kulcsfontosságú.
Évszázadokon keresztül csak férfi lehetett kázi, ezen azonban a közelmúltban az indiai muszlim nők érdekvédelmi egyesületének (Bharatiya Muslim Mahila Andolan, röviden BMMA), sikerült változtatnia. 2015-ben ugyanis elindítottak egy speciális „kázi-akadémiát”, ahová közel 40 nő jelentkezett tanulni. A két éves kurzus alatt többek között teológiát, iszlám történelmet és indiai alkotmányjogot tanulhattak, emellett pedig betekintést nyerhettek a gender-elméletek tudományába és a családjogokba is.
Az új kázik fogadtatása
Afroz Begum és Jahan Ara lettek Radzsasztán első női kázijai, akik kinevezésük után szinte azonnal összetűzésbe kerültek hazájuk vallási tisztségviselőivel. India legnagyobb területű államának frissen végzett kázijai ugyan elvégezték a képzést, mégsem vezethetnek vallási rituálékat.
Radzsasztán fő kázija, Khalid Usmani szerint egy nő nem hozhat önállóan döntést férfitársa helyett, vagyis soha nem válhat igazi spirituális vezetővé sem. Az iszlám történelemben az ő értelmezése szerint sosem volt utalás arra, hogy egy nő is betölthetné ezt a pozíciót. Radzsasztánban a férfi lakosok többsége ezt a nézetet osztja.
Usmani kijelentésére Jahan Ara is a Koránt vette elő hivatkozási alapul: szerinte Allah deklarálta az alapvető emberi jogokat 1500 évvel ezelőtt, mégis ezek a mai napig nem elérhetőek teljességükben a muszlim nők számára, pedig azok minden emberi lényre vonatkoznak, nemtől függetlenül. Az állításából kiindulva, egy női vallási vezető ugyanúgy gyakorolhatja a tisztségéhez járó kiváltságokat.
Jahan Ara számára a nehézségek ellenére kázinak lenni a legnagyobb büszkeséget jelenti, és az a célja vele, hogy megtörje az őt körbevevő patriarchális rendszer uralkodó sztereotípiáit. Óriási lépést jelent már önmagában az, hogy a házassághoz kötődő ceremóniák levezénylésében képviselheti a feleség álláspontját is, hozzájárulva ahhoz, hogy az aktus igazságos legyen mindkét fél számára.
Vitafórum a szentírás nemek közti értelmezéséről
Bhopál India egyik legnagyobb muszlim városa, ahol a lakosság közel 40 százaléka iszlám vallású. Itt él Safia Akhtar, az egyik első nőnemű kázi, aki szintén küldetésének tartja hazájában az emberi jogokért való küzdelmet. A bhopáli közösségen belül az emberek a káziktól várják a segítséget a hétköznapi, párkapcsolati, illetve lelki problémáikra is. „Ha valakinek valami kérdése van, nem a Google-höz fordul válaszért, hanem hozzánk” – magyarázza Safia a The Diplomat riportjában. „Jelenleg rengeteg kázi nem teljesíti megfelelően a kötelességét. Félrevezetik a nőket, azt állítják, hogy a Korán szavaira alapozzák a döntéseiket és az ítéleteiket, de valójában csak a férfi oldalt képviselik.”
Mivel a kázik a házasság összes aspektusában kulcsszerepet játsszanak annak megkötésétől egészen a válásig, Safia állítása komoly problémákat generálhat a nemek közötti egyenlőtlenségek bebetonozódásában.
Egyedüli nőként viselni ezt a tisztséget neki is nagyon nehéz, számos kritikával kell szembenéznie nap mint nap. Safia ugyanakkor az iszlámot egy nyitott, befogadó vallásnak tartja, és úgy gondolja, hogy sokan félreértelmezik Allah szavait, a Korán szerinte soha nem mondta ki a férfiak felsőbbrendűségét a nőkkel szemben. Safia nézeteit és véleményét igyekszik ismertetni férfi kollégáival is: rendszeresen szervez összejöveteleket, ahol együtt vitatják meg a szentírás igéit és a házasság kérdéseit. Az események célja az lenne, hogy a férfi vallási vezetők egy újfajta értelmezést is meglássanak a Koránban és, próbálják meg belátni azt, hogy a korlátolt gondolkodásuk helytelen útra terelik a társadalmat.
Erős női vallási karakterek, mint inspiráló elemek
Indiában a spiritualitás évezredek óta központi szerepet játszik az emberek életében. A hindu vallásban számos istennőt találunk, és az ősi indiai történetek beivódtak az emberek elméjébe, óriási inspiráló erővel bírva a feminista mozgalmak képviselői körében – függetlenül attól, hogy muszlim, vagy hindu közösségben élnek.
Az indiai muszlim nők azonban nagyon nehezen tudják gyakorolni vallásukat, ugyanis több szentélyből, templomból és mecsetből is ki vannak tiltva. Számos vallási vezető véli úgy, hogy a nőknek tilos templomba járniuk és ezt számunkra talán elképesztőnek tűnő érvekkel támasztják alá. India egyik emblematikus vallási szereplője például attól tart, hogy tömeges nemi erőszakhoz vezetne, ha nőket engednének be a templomokba. Az Ayyappa templom vezetője talán ennél is tovább megy azzal a kijelentésével, hogy csak akkor engedhetnének be nőneműeket a szent helyekre, ha feltalálnának egy olyan szerkezetet, amely ellenőrizni tudja, hogy a kapun átlépő hívő éppen menstruál-e.
Valóban akarják az indiai nők kiharcolni a templomokba járás jogát?
A Bhumata Brigade szervezet a nemek közötti egyenlőségért és a korrupció ellen harcol Indiában. 2016 január 26-án 400 aktivista kísérelt meg bejutni a Shani Shingnapuri templomba. A rendőrség megállította őket, viszont a bombayi bíróság az ügyük mellé állt, amely egyértelműen kimondta, hogy az emberek alapvető joga a templomokban imádkozni, vagyis az is, hogy szabadon gyakorolhassák vallásukat.
Az imaházakba járással kapcsolatos tilalmakkal szemben azonban vannak olyan kérdések, melyben a nők egymás között sincsenek közös nevezőn: akad olyan szervezet is, akik szerint 400 éves tradíciót törnek meg azáltal, hogy nem csak férfiak léphetnek be a szentélyekbe, és valójában a hívők többsége nem is szeretne ily módon szembemenni a vallási szabályokkal.
Az indiai nők az egyenlőségért folytatott harcukban a vallás és az egyházak gyengítése helyett annak megújításukban, ezzel pedig a megerősítésükben látják a lehetőséget – és a szentírás alternatív értelmezéseit is fegyverként használják a még valószínűleg hosszú éveket felölelő küzdelemben.
