A brazil belpolitikában még mindig érződnek a 2014-es labdarúgó világbajnokság utórezgései. A hatalmas tiltakozásokat kiváltó, rengeteg ellentmondás övezte esemény után egy másik, hasonló kaliberű rendezvény lebonyolítására készül az ország. Az egyre több kritikát kapó olimpiai játékok lebonyolítása további korrupciós botrányokhoz és gazdasági gondokhoz vezetett, valamint veszélybe sodorta a brazil kultúra egy kétes hírnevű, de mindenképp ikonikus elemét: a favelákat.
A favelák története a 19. század végére nyúlik vissza. A fiatal Brazil Köztársaság számos nehézséggel küzdött, a vidéki területeken helyenként hihetetlen nyomorban éltek az emberek, és a rabszolgaság 1888-as eltörlése után is változatlanul alacsony maradt sokak számára az életminőség. Különösen rossz volt a helyzet az akkori fővárostól, Rio de Janeirotól északra fekvő Bahia tartományban. Az aszályok sújtotta vidéken önfenntartó mezőgazdaságból próbáltak megélni, de a rossz időjárási körülmények egyes feljegyzések szerint a lakosságot többször is kannibalizmusra kényszerítették. Ebben a közegben lépett fel tanításaival az 1890-es években Antônio Conselheiro. A sokakat megjelenésében Krisztusra emlékeztető, karizmatikus prédikátor sajátos nézetei miatt először az egyházzal, majd az állammal is szembekerült, ugyanis a szekuláris köztársaságot az Antikrisztus egy új formájának tartotta. Több ezer fanatikus követőjével 1893-ban egy új települést alapított Canudos néven, ami egy tömegélelmezési cikknek számító édesburgonya-féleségről kapta nevét. Conselheiro követőinek tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért, de a valóságban elég szegényes körülmények között éltek saját törvényeik szerint, a szövetségi kormány rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva.
A közeli Juazeiro polgármestere többször is a központi kormányzathoz fordult, mert félt attól, hogy Conselheiro követői meg fogják szállni városát. Végül a kormányzat 1897-ben úgy döntött, hogy a mozgalmat fegyveresen fojtja el. Mintegy húszezer katonát küldtek a huszonötezres lakosságú Canudosba, és a lakosságot lényegében lemészárolták. A korábban rossz körülmények között élő katonák azt várták, hogy a sikeres hadjárat után valamilyen jutalomban részesülnek, de csalódniuk kellett. Nem akartak régi, túlzsúfolt lakhelyeikre visszatérni, ezért engedélyezték nekik, hogy a Rio de Janeiro-i Morro da Providência nevű dombra települjenek. A magaslatra egy idő után Morro da Favelaként, azaz Favela-dombként kezdtek hivatkozni, utalva arra a helyre, ahol a canudosi hadjárat alatt táboroztak. Az eredeti domb egy rajta nagy mennyiségben növő, a kutyatejfélék családja tartozó, szúrós cserje (Cnidoscolus quercifolius) után kapta nevét. Később a nevet már nem csak a Morro de Providêncián épült bádogvárosra alkalmazták, hanem minden hasonló brazíliai településre.
Az 1888-ben felszabadított egykori rabszolgák nehezen találtak munkát, ezért sokan a fővárosba vándoroltak, ami jobb lehetőségekkel kecsegtetett. Képzetlenségük miatt csak rosszul fizető állásokat tudtak betölteni, így egyedül a favelát tudták megengedni maguknak. Ezek a negyedek alig pár évvel létrejöttük után rossz hírűvé váltak. 1900-ben egy rendőrtiszt már arra panaszkodott, hogy lehetetlen a rend fenntartása és borzalmas közállapotok uralkodnak, a korabeli sajtóban pedig gyerekbandákról szóló cikkek jelentek meg. A negatív képet tovább erősítették a témáról elsőként író építészek és szociális munkások: jellemzően elmaradott, mocskos, szexuálisan túlfűtött közegként mutatták be, és ezek az írások sokáig nagy hatással voltak a lakosságban élő képre.
Alfred Agache francia várostervező már 1927-ben javaslatot tett a favelák lerombolására, de terve végül nem valósult meg. Az 1940-es évek lakáshiánya során a nyomornegyedek nagymértékben felduzzadtak. Az első felméréseket ezek lakóiról az 1950-es években végezték. Az eredmények némileg javítottak a megítélésen, ugyanis kimutatták hogy a lakosság nagy része nem munkanélküli vagy bűnöző, hanem szegény munkás.
Az 1960-as évektől kezdve számos tudományos munka is foglalkozott a Rio környéki bádogvárosokkal. A következő évtizedben a katonai diktatúra megpróbálta a favelákat lerombolni, és a lakosságot áttelepíteni. A rezsim új szociális lakásokba költöztette az embereket, ekkor épült az azóta legendássá vált Cidade de Deus – Isten városa. A rossz tervezés és elmaradó karbantartás miatt ezek a területek gyorsan szlömösödni kezdtek, és favelákká alakultak. Az 1980-as évektől kezdve a rombolási hullám csitulni kezdett, és a kormányzat inkább a fejlesztésükre koncentrált. Viszont új problémák jelentek meg: Brazília az Európába irányuló kokaincsempészet tranzitországává vált. Nagymértékben nőtt a kábítószerekhez kapcsolódó erőszakos bűncselekmények száma, és a szervezett bűnözői csoportok is megerősödtek.
Bár a favelákhoz mind a mai napig rengeteg negatív sztereotípia tapad, az évtizedek folyamán egyfajta romantizált, idealizált kép is kialakult róluk a köztudatban. Először az 1935-ben megjelent Favela dos Meus Amores című brazil film tűntette fel őket (részben) jó színben. Ironikus módon a kultikussá vált film összes kópiája elveszett vagy megsemmisült, és csak a korabeli kritikákból tudunk következtetni arra, hogy milyen is lehetett. Idővel az asfaltos (azaz a hagyományos, nyugati típusú negyedek) kimért, rideg világának ellenpontjává, a szabadság, közösség, csábítás jelképévé váltak.
Később több brazil és nyugati produkcióban is megjelentek Rio nyomornegyedei, de az igazi áttörést Michael Jackson 1996-os They Don’t Care About Us című dalának videoklipje jelentette. A helyszínt a Santa Marta negyed szolgáltatta, a város egy legszegényebb környéke, amely ennek ellenére az egyik leggyönyörűbb panorámát nyújtja. Egyszerre látni a város legismertebb természeti és épített látványosságát: a Cukorsüveg-hegyet és a Megváltó Krisztus szobrát. Santa Martát később rengeteg turista kereste fel a videoklip hatására, és a helyiek jelentős bevételre tettek szert ebből. Jacko 2010-es halála után falfestményt és szobrot készítettek tiszteletére. Több nemzetközi szinten is elismertségre és népszerűségre szert tevő brazil film jelenítette meg a favelák világát, mint például az Elit halálosztók és Az Isten városa. Az Urbanist podcastnek nyilatkozó Guga Braga külön kiemelte a Rio című animációs rajzfilmet, mely véleménye szerint jól bemutatja a városban uralkodó kettőséget és hatásosan megragadta a város valódi hangulatát, szellemét.
A labdarúgó világbajnokság és a riói olimpia miatt a favela-kérdés megint a kormányzat homlokterébe került. A kétes hírnevű területeket igyekeznek valamilyen módszerrel a nyugati turisták tömegei számára is biztonságossá tenni. 2008-ben létre hozták az Unidade de Polícia Pacificadorát, azaz a Rendőrségi Békefenntartó Egységet (UPP), melyeknek feladata a bűnszövetkezetek által ellenőrzött negyedek „visszafoglalása”. Ugyanis sok favelában ezek a bandák már nem csak az illegális tevékenységeket kontrollálták, hanem a lakosság nekik fizetett a közműszolgáltatásért, és védelmi pénzt is szedtek. 2013 májusában már 241 favelába telepítettek UPP-egységeket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol az UPP jelen van, jelentősen csökken a bűnözés, és nő az ingatlanok értéke.
A módszert viszont sok kritika is érte. Több rendőri túlkapást is regisztráltak, és egyesek aggályosnak tartják, hogy az UPP emberei mindössze három napos kiképzést kapnak, melynek felét lövészettel töltik. 2015 októberében hatalmas közfelháborodást váltott ki a 17 éves Eduardo Santos halála. A fiú kezében lőfegyver volt, de mikor öt rendőr körbevette, megadta magát. Ennek ellenére lelőtték, majd kezébe adták pisztolyát, és elsütötték kétszer, hogy lőpornyomok legyenek ruháján és úgy tűnjön, mintha tűzpárbajban halt volna meg. Az esetet egy közeli lakos videóra vette telefonjával, majd a közösségi média segítségével több ezer emberhez eljutatta. A rendőröket elkapták, és Rio de Janeiro állam biztonsági főnöke azt ígérte, hogy büntetésükkel példát fognak statuálni. Sajnos a túlkapó rendőrök legtöbb esetben csak akkor kerülnek felelősségre vonásra, ha videóval bizonyítja valaki tettüket. 2015 első felében csak Rio de Janeiro államban háromszáz ember vált a rendőri erőszak áldozatává, többségük színesbőrű favela-lakó fiatal.
Több fejlesztés is megvalósult az elmúlt években, de sokak szerint ez csak az olimpiára látogatók érdekeit szolgálja, és a helyi lakosok hosszútávon nem fognak profitálni belőle. A leghírhedtebb ilyen projekt a Providêncián épült libegő. Bár a helyi politikusok amolyan innovatív városi közlekedési eszköznek próbálják beállítani, sokan kételkednek abban, hogy a játékok után bárki is ingázásra fogja használni. Főleg, hogy még nem találtak olyan céget, ami vállalta volna a hosszútávú üzemeltetését. Ráadásul a lakossággal folytatott „egyeztetés” is annyiban merült ki, hogy gyűléseket hívtak össze, ahol tájékoztatták az embereket, hogy kinek sajátítják ki a telkét az építkezések miatt. További felzúdulásra adott okot, hogy a negyed házainak mintegy harmadát bontásra ítélték, mégpedig olyan felmérések alapján, melyeket sok építész szakmaiatlannak és megalapozatlannak minősített.
Bár a favelák kétségkívül rengeteg problémát jelentenek mind a mai napig, elpusztításuk nem jelent megoldást. Jelenleg az ország lakosságának 6%-a él nyomornegyedekben – a nagyvárosokban viszont arányuk jóval magasabb, a rióiak közel negyede élhet ilyen körülmények közt. A korábbi példákból látszik, hogy a ledózerolt bádogvárosok „újratermelték” magukat – ráadásul Brazíliának ma már egyfajta ikonjává válták: nem véletlen, hogy Morra da Providência közel egyharmada az UNESCO világörökségi védelem alá esik. A jelenlegi állapotok konzerválása sem jelent megoldást, de racionális fejlesztés, az alulról jövő kezdeményezések úgy tehetnék élhetőbbé a favelákat, hogy közben azok sajátos kulturális értékeit is megőriznék.
