A dinamikusan fejlődő India az elmúlt ötven évben kellő igyekezettel fűzte egyre szorosabbra gazdasági kapcsolatait a világ különböző részeivel, Latin-Amerika azonban mindeddig a perifériára szorult e tekintetben. Az utóbbi időszakban azonban egyre több jel utal arra, hogy kölcsönösen felértékelődik viszonyuk.
Egy kis történelem
Az India és Latin-Amerika között lévő jelentős földrajzi távolság és a közös történelmi múlt hiánya miatt az elmúlt évszázadok alatt csupán kevés interakció jellemezte kapcsolatukat. Ennek ellenére több politikai és gazdasági hasonlóság is felfedezhető a két térség között, hiszen mindkettő az európai gyarmatosítás színhelye volt, és komoly fejlődésbeli problémákkal kellett szembenéznie a függetlenség kivívása után – a kolonizáció és a függetlenségért folytatott harc pedig viszonyuk egyik kulcspontjának bizonyult a történelem során.
India gazdasági hatása először a 19. században mutatkozott meg jelentősen a karibi térségben, amikor a brit gyarmatosítók indiai munkaerőt küldtek a helyi ültetvényekre, ami az indiai diaszpóra elterjedéséhez vezetett a régióban. Egy másik jelentős fordulópont a 20. század elején Manabendra Nath Roy baloldali radikális aktivista brit hatóságok elől Mexikóba való menekülése volt, ahol 1917-ben megalapította a Mexikói Kommunista Pártot. Ez az esemény tovább erősítette a két térség közti köteléket, és egyben óriási hatást gyakorolt a későbbi latin-amerikai politikai életre is.
Dzsaváharlál Nehru, az indiai nemzeti mozgalom vezetője Latin-Amerika ősi gyarmati múltját tanulmányozta az 1920-as években, és nagy hatással volt rá a dél-amerikai spanyol gyarmatok függetlenségét kivívó Simón Bolívar munkássága. Nehru, akárcsak Bolívar, elítélte az Egyesült Államok domináns külpolitikai szerepét, és a 20. századbeli amerikai imperializmus alapköveként tekintett az 1823-ban meghirdetett Monroe-doktrínára. Az erős Amerika-ellenes érzelmek jegyében került sor az első közvetlen találkozásra a két térség vezetői között az 1927-es Nemzetközi Antiimperialista Kongresszus alkalmával, ahol a nyugati világ szocialista vezetői és a gyarmatokról érkező aktivisták együttesen adtak hangot nézeteiknek.
India függetlenségének kivívása előtt Argentína volt legfőbb kereskedelmi partnerük az amerikai kontinensen. Ennek oka a nagyarányú brit tőkeberuházás volt mindkét országban (annak ellenére, hogy Argentína nem tartozott az angol gyarmatok közé). A második világháború India tartalékait is felemésztette, a lakosságot ennek következtében sújtó hatalmas éhínséget pedig latin-amerikai oldalról a brazil és argentin búza- és kukoricaexport orvosolta.
A nagy áttörés azonban India 1947-es függetlenné válása nyomán következett be, melynek hatására a dél-ázsiai ország sorra vette fel a kapcsolatot a távoli, latin-amerikai sorstársakkal. Első nagykövetségüket 1948-ban nyitották meg Brazíliában, amit nem sokkal ezután az argentin, chilei, mexikói, majd kubai konzulátus kialakítása követett a negyvenes, ötvenes és hatvanas években. Ma a diplomáciai partnerek listája Peruval, Kolumbiával és Venezuelával mondható teljesnek a térségben. Az egyre prominensebb kapcsolatok a két régió államfői közt egyre sűrűsödő találkozókon is megmutatkoztak – ilyen volt például Nehru 1961-es mexikói látogatása, vagy Indira Ghandi dél-amerikai körútja. A találkozók fő témája ebben az időszakban főként a nemzeti szuverenitás, a fejlett és fejlődő országok közötti egyenlőtlenség csökkentése, valamint a gyarmatosítás és faji megkülönböztetés elutasítása volt.
A hidegháború azonban a dinamikus politikai és gazdasági kapcsolatokat egyaránt lehűtötte. A két térség között folyó kereskedelem és beruházás elhanyagolható méretűvé csökkent, ami elsősorban az import- és exporttevékenység drasztikus visszaesésén keresztül mutatkozott meg. A korszakban ugyanis az Egyesült Államok „hátsókertjének” tekintett latin-amerikai országokkal fenntartott kapcsolatokat az egyes államok USA-val való viszonya határozta meg, ami India esetében meglehetősen fagyosnak volt mondható – többek között a Pakisztánnal vívott háborúból eredő feszültségek miatt.
Az újabb felélénkülés az 1990-es évek egyre nagyobb méreteket öltő indiai gazdasági fellendüléséig váratott magára, amit piacának fokozatos liberalizációja követett. A 2000-es évektől inkább a gazdasági, semmint a politikai együttműködés határozza meg India és Latin-Amerika viszonyát, ami az előbbi erőteljes növekedését tekintve számos lehetőséggel kecsegtet a jövőre nézve.
Gazdasági háttér
Bár India lakosainak száma már rég meghaladta a tekintélyes 1,2 milliárdot, továbbra is töretlen ütemben növekszik, és a becslések szerint 2025-re Kínát is megelőzi majd a világ legnépesebb országainak listáján. Ez a hatalmas embertömeg azonban hasonló méretű szükségletekkel is rendelkezik. Élelem, fosszilis energiahordozók és egyéb nyersanyagok tekintetében India a világ egyik legjelentősebb felvevőpiacává nőtte ki magát – a kérdés csak az, lesz-e, aki ki tudja elégíteni szükségleteit.
Bár a latin- és közép-amerikai régió legjelentősebb kereskedelmi partnere a térséggel évi mintegy 264 milliárd dollárnyi kereskedelmi forgalmat folytató Kína, az ország gazdasági növekedésének lassulása kezd teret engedni más országoknak is a dél-amerikai kontinensen való terjeszkedéshez. India már egy ideje kereskedelmi kapcsolatban áll a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) tagállamaival, méghozzá korántsem jelentéktelen, évi 46 milliárd dolláros forgalmat bonyolítva le, és számos indiai nagyvállalat is megvetette lábát a térségben. Közülük is kiemelkedik a három óriás: a Tata, mely a telekommunikációs piac egyik vezéralakja, a Reliance Industries Limited, mely az energiaipar egyik élharcosa, és a teljes India-Latin-Amerika kereskedelem forgalmának egynegyedét tudhatja magáénak, valamint az Aditya Birla Group, mely a világ legnagyobb fonalgyártó cégeként évi kétmilliárd dolláros hasznot termel nehéz- és textilipari tevékenysége által (többek között kémiai vegyületek előállításával is foglalkozik). Mind hosszú távon gondolkodnak, és alaposan előkészítették érkezésüket a térség országaiban, mely egyre szorosabbra látszik fűzni India és Latin-Amerika kapcsolatát. Emellett Brazília és India a BRICS-ben is együttműködik, ami India legfőbb kereskedelmi partnerévé lépteti elő az országot a kontinensen.
Latin-Amerika számos előforrása közül kiemelkedik hatalmas urániumkészlete. A World-Nuclear Association jelentése szerint csupán Brazília a világon fellelhető tartalékok 5%-ával rendelkezik, a térség többi államáról nem is beszélve. India régóta táplál ambíciókat a nukleáris energiatermelés részesedésének növelésére gazdaságában: 2050-re teljes energiaszükségletének 25%-át atomerőművekben szeretné kitermelni. A helyi törvénynek kedveznek az átállásnak: több atomenergiával foglalkozó külföldi cég is megkezdte terjeszkedését az országban. Közéjük tartozik az orosz tulajdonban lévő Atomstroyexport, mely 16 nukleáris reaktor építéséhez nyújt technológiai hátteret az indiai állammal 2008-ban kötött megállapodásuk értelmében, melyek közül két 1000MW teljesítményű reaktor építése már be is fejeződött, és átadásra vár. A nyugat-európai AREVA NV hat, egyenként 1650 MW teljesítményű, Jaitapurba telepítendő reaktor építésére kötött szerződést. Bár az indiai közvélemény nukleáris energia iránti aggodalmát tovább fokozta a napokban Kakraparban (Gujarat) bekövetkezett erőműhiba, melynek következtében le kellett állítani az egyik reaktort, a kormány továbbra is eltökélt a 2050-re kitűzött cél elérése mellett. A reaktorok telepítése azonban hatalmas nyersanyag-igényt is eredményez. Mivel Latin-Amerika nagyon kedvező viszonyokat teremt minden bányásztevékenységnek, és kellően nagy, szinte kiaknázatlan készletekkel rendelkezik nukleáris tüzelőanyagokból, hamarosan komoly szerepet tölthet be India folytonosan növekvő erőforrás-éhségének kielégítésében.
Ha tovább folytatódik az együttműködés India és a CELAC-tagállamok között, az várhatóan mindkét fél számára egyre jövedelmezőbb lesz. Az indiai jelenlét egyre jelentősebb tőkeberuházással jár majd – amennyiben a cégek továbbra is a hosszú távú befektetési stratégiát követik –, mely számos munkahelyet teremt, míg az előállított termékeknek és nyersanyagoknak hatalmas felvevőpiacot biztosít. India részesedése még eltörpül a kontinens kereskedelmének forgalmából Kínáéhoz képest, a jelek azonban arra utalnak, hogy ez a közeljövőben megváltozhat.
