Hihetetlennek tűnhet, de a forradalmakkal és háborúkkal sújtott arab világban egyre magasabb színvonalon zajlik az oknyomozó újságírói tevékenység. A Panama-iratok ügyén Egyiptomban, Irakban, Jordániában, Algériában és Jemenben is dolgoztak – de az elmúlt évtizedben ezen felül is egyre több komoly munkát tettek le az asztalra a térség zsurnalisztái. A Mada Masr nevű egyiptomi híroldal 2015 végén a parlamenti választások kapcsán használt titkosszolgálati erőforrásokról írt kiváló anyagot, a jordániai Al Balad Radio a BBC közreműködésével pedig díjnyertes munkát készített a mozgáskorlátozottak bántalmazásáról az ország ellátóközpontjaiban. Témából nincs hiány – ahogy ellenállásból sem.
Teher alatt nő a pálma
A Freedom House 2014-es jelentése szerint csak a világ 14%-ában teljesen szabad a média – és az arab tavasz öt évvel ezelőtti kudarca óta úgy tűnhet, csak a régió sajtóját érő folyamatos politikai csapások – bebörtönzések, cenzúra, bezáratások – bolygatják meg az ottani újságírást. Ez azonban egyáltalán nem igaz: a növekvő kihívások ellenére kiépült egy, a korábbinál sokkal professzionálisabb munkát végző réteg, mely a politikai ellenállásra fittyet hányva nagyszerű, kézzelfogható hatást elérő anyagokat készít.
A Panama-iratok kapcsán zajló nemzetközi nyomozómunkában részt vett a térség több újságírója is, melynek során bizonyítékokat találtak több arab kiskirály és üzleti partnereik offshore kötődéseire – ahogy arra is, hogy Bassár el-Aszad a Seychelle-szigetekre bejegyzett cégek segítségével kerülte meg a nemzetközi szankciókat. Tény azonban, hogy az ezzel kapcsolatos felfedezések elsősorban a nemzetközi sajtóban kaptak nagyobb publicitást, az arab tavasz óta ugyanis komolyan csökkent a média iránti bizalom a térségben. „Ahol egykor értelmes viták zajlottak, ma demagógok és sarlatánok jelentetnek meg írásokat” – fogalmaz Marc Lynch politikatudományi professzor. „Az emberek félnek a káosztól, és számukra a demokrácia és a számonkérhetőség az anarchiával és a biztonság hiányával egyenértékű. Nem akarnak ők is menekültekké válni” – nyilatkozta Rana Sabbagh, az Arab Reporters for Investigative Journalism (ARIJ) vezetője, aki egyébként Jordániában tevékenykedik újságíróként.
Az autoriter vezetők ötvenes évekbeli hatalom-konszolidációja óta az arab sajtó elsősorban az engedelmességről szólt, illetve a politikai elit igényeinek kiszolgálásáról. A kilencvenes évek végén azonban a műholdas televíziózás és az internet térhódításával az új generáció már fel mert szólalni a térség rezsimjei ellen. Az oknyomozó újságírás történelmileg mindig akkor kap szárnyra, amikor a hatalomellenesség és a demográfiai változások technológiai előrehaladással párosulnak – ez történt a Közel-Keleten is. Az Al-Jazeera már 1998-ban oknyomozó programot indított Sirri lil-Ghaya („szigorúan titkos”) néven. Szakértők szerint az új évezred első évtizede „a szisztematikus oknyomozó újságírás aranykorának” minősül az arab világban.
Miközben az aktivisták a blogokon és a közösségi médiafelületeken találták meg hangjukat, az elmúlt évtized során a tradicionális médiában maradó arab újságírók körében kialakult egy sztenderd, semleges hangvételű stílus, melynek segítségével valamilyen mértékben a kényesebb témákról is be tudtak számolni. A közelmúltban azonban ez is változni kezdett. „Korábban kétféle újságírónk volt: a kormányt kiszolgáló, és a kormányellenes aktivista, aki úgy tett, mintha újságíró lenne” – mondta Daud Kuttab, az ARIJ egyik alapítója. „Most viszont kialakult egy réteg, amely a fentiek közül egyik sem, és remek tényfeltáró munkát végeznek, így nem is lehet könnyen elhessegetni mondanivalójukat.”
Az európai támogatók által finanszírozott ARIJ 2005-ös megalapítása óta több mint 1600 újságírót képzett ki a térségben, akik a dokumentum-elemzés és az adatújságírás releváns tudásanyaga mellett más, modern technikákkal is megismerkedhettek. A legtehetségesebbek ösztöndíj-támogatást kapnak oknyomozó munkáikhoz – és e korábbi ösztöndíjasok közül kerültek ki a Panama-iratok feldolgozásában résztvevők is.
Az ARIJ létrejöttéig nem volt formális mód az oknyomozó újságírás tanulmányozására az arab világban. Sok helyen még most is a szovjet időszakban írt tankönyveket használnak, és az oktatók nagy része is olyan rezsimekben szerezte tapasztalatát, mint Oroszország, Irak vagy Egyiptom. Bár a Közel-Keleten jellemző a nyugati szándékokkal kapcsolatos szkepticizmus, az ARIJ igyekszik teljes átláthatósággal garantálni az, hogy emiatt ne ítéljék el tevékenységét – és nem haboznak újra meg újra rámutatni arra sem, hogy Egyiptom, Jordánia és a térség más országai is külföldi pénzekből tartják fent elnyomó rendszereiket.
Sikertörténetek
„Minden publikációnk változást idézett elő – hol azonnal, hol kis idő elteltével. Ez mutatja, hogy a komoly, alátámasztott újságírói tevékenységet még a hatóságok is komolyan veszik” – mondja Sabbagh. Nem téved: a Közel-Keleten szinte mindenütt sikerült az ARIJ segítségével komoly oknyomozó munkát végezni.
A jordániai Al Balad Radio a BBC közreműködésével díjnyertes anyagot készített a mozgáskorlátozottak fizikai bántalmazásáról az ország ellátóközpontjaiban, melynek eredményeképpen e központokat bezárták, vezetőik ellen eljárás indult, a kormány pedig vizsgálóbizottságot állított fel. Szintén Jordániában dolgozták fel azt, hogyan ússzák meg erőszaktevők a bírósági eljárást azáltal, hogy feleségül veszik áldozataikat – és aztán alig egy hónappal később el is válnak a gyakran gyereket váró nőktől. Az oknyomozás eredményeképp a kormány az idevágó törvény módosítását tervezi.
Egy tunézia újságírónő rejtett kamerás felvétellel leplezte le, hogyan vetik agymosás alá a gyerekeket a szabályozatlan vallásos óvodákban – az anyag publikálása után több mint száz ilyen óvodát zárattak be. Hoszni Mubarak egyik közeli barátjának korrupciós ügyeiről is az ARIJ támogatásával közöltek cikkeket, melyeket később bizonyítékként használtak ellene bírósági tárgyalásán. Libanonban a bejrúti kikötő vezetőinek csúszópénz-ügyeit dolgozták fel dokumentumfilmek formájában, melyeknek köszönhetően az illetékesek később bíróság elé kerültek. Szíriában a menekültek hátrahagyott lakásait vásárolták fel bizonyos csoportok hamisított dokumentumok segítségével – az erről szóló cikkeknek köszönhetően a szíriai igazságügyi minisztérium tízmillió tulajdonjogi irat archiválásába kezdett. Irakban a kurdisztáni fiatal lányok nemiszerv-csonkításáról írt Diowan Barwari, akinek ezirányú munkássága a brutális szokás betiltásához vezetett, neki pedig Lorenzo Natali-díjat ért.
Önálló oknyomozó tevékenységek is zajlanak a térségben, köszönhetően néhány független, angol és arab nyelven is publikáló oldalnak – ilyen a jordániai AmmanNet és 7iber, a tunéziai inkyfada, illetve a Mada Masr nevű egyiptomi hírportál, mely korábban a Mubarak tulajdonában lévő villák fenntartására költött dollármilliókról, illetve a 2015-ös parlamenti választások kapcsán használt titkosszolgálati erőforrásokról jelentetett meg fontos cikkeket. „Az a feladatunk, hogy újranyissuk a politikai teret és támogassuk a társadalmi diskurzus újraindulását” – mondja Lina Attalah, a Mada Masr szerkesztője.
Az érme másik oldala
Tény, hogy a fenti sikertörténetek szerzői az árral szemben úsznak. „A forradalmak óta sokkal nagyobb az elnyomás” – mondja Naila Hamdy, az American University in Cairo újságíró-professzora. „Libanont és Kuvaitot leszámítva mindenütt rendkívül nehéz érdemi oknyomozó munkát végezni”. Egyiptomban is olyan törvényeket hoztak tavaly, melynek értelmében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetnek olyanokat, akik külföldi anyagi támogatással végeznek oknyomozói munkát. „Ha nem zárnak minket börtönbe, szeretném, hogy a Mada Masr segítségével olyan közeget teremtsünk, ahol a lakosság elvárja az ilyen jellegű tartalmakat, és sértésnek veszi a rossz minőségű szövegeket” – fogalmazza meg terveit, és az előtte tornyosuló nehézségeket Attalah. Az ARIJ által képzett újságírók egy része elmenekült Szíriából és Jemenből – többen eltűntek, vagy életüket vesztették. Akik maradnak, egyre gyakrabban álnéven mernek csak publikálni. „Attól tartok, visszatértünk a startmezőre” – fogalmaz egy szíriai újságíró – „de túléljük, és még mindig dolgozunk.”
Egy 2008 és 2013 között Katarban dolgozó újságíró arról számolt be, hogy ott töltött évei során „rejtjelezve” írt. „Pontosan tudtam azt is, hány centivel kell a térd alá photoshopolni egy szoknyát ahhoz, hogy a kép címlapra kerülhessen egy magazinban” – fogalmaz. Szintén megemlíti, hogy a különböző alkoholos italok nevét sem írhatta le – így lett a sörből „maláta-ital” vagy komló írásaiban.
Az újságírói körökben mindenesetre egyre nagyobb elismerés jár az arab világban végzett oknyomozó munkáért – és bár az sem garantált, hogy hosszabb távon is számíthatnak külföldi finanszírozásra, a térség független oknyomozói tovább küzdenek. „Úgy érzik, hogy egy társadalmi változás mozgatórugói lehetnek azáltal, hogy ezt a munkát végzik” – mondja Hamdy – „és bár egyre nehezebb a helyzetük, úgy vélik, a jó újságírás korábban is lehetséges volt, és a későbbiekben is az lesz a térségben”.
