A becslések szerint hatvanötmillió dollárba kerülő kutatási projekt keretein belül 2019 októberétől negyven tudós közreműködésével fagyasztanának az arktiszi jégbe egy kutatóhajót, hogy ott aztán mínusz 50 fokban és koromsötétben dolgozva vizsgálják az Északi-sark rohamos tempóban változó világát.

Forrás: NASA

A rekordmagas hőmérsékleti értékek „megfosztották az Arktiszt a téltől”, és az Északi-sarki tengeri jég kiterjedése sosem volt olyan kicsi, mint most – jelentették be a National Snow and Ice Data Center kutatói március végén. Ennek pontos folyamata és hatása azonban még nem tisztázott – ezért egy új kutatási terv lényege az, hogy a sarki jeget teljes életciklusán keresztül vizsgálhassák – az őszi fagyástól a korai tavaszi olvadásig. A kettő közt azonban ott van a koromsötét tél és az iszonyatos hideg időszaka. A Mosaic nevet viselő terv keretein belül „integrálódni fognak a rendszerbe”, és megfigyelik, mi történik egy éven keresztül az arktiszi jéggel – nyilatkozta Matthew Stupe, a kutatás vezetője.

Ez egy rendkívül finom megfogalmazása tervüknek: egy hajót teljes egészében bele akarnak fagyasztani az Északi-tengerbe – egy melegebb hónapban megérkeznek, és megvárják, amíg a természet elvégzi dolgát. Ezek után egy éven keresztül a jéggel együtt lebegnek a felszínen, a tömböt közben belülről (is) vizsgálva. Abban bíznak, hogy ennek segítségével több, a tudományos életet foglalkoztató kérdésre is választ kapnak – a felhők, az atmoszférában lévő aeroszolok közvetlen hatására, illetve a változó jég természeti következményére is. „Ugyanúgy törik el a vékonyabb jéghegy? Ugyanúgy közlekedik? Mennyi hőt transzferál az óceánba?” – sorolja a kérdéseket Stupe.

A 2019 őszére tervezett kutatáshoz nagyjából hatvanötmillió dollárra van szükségük – ennyibe kerül kilencven embert harminc hónapig életben és munkaképesen tartani az Arktiszon ilyen körülmények közt. A német Alfred Wegener Institute már felajánlotta jégtörő hajóját, az amerikai kormány energiaügyi osztálya pedig mérőeszközökkel segít.

Tavaly már volt példa egy hasonló kísérletre, melynek során egy norvég halászhajóból csináltak lebegő laboratóriumot, azonban a Mosaic projekt keretein belül sokkal robosztusabb tudományos eszköztárt zárnának jégbe. A legénységet két-három havonta cserélve, repülővel szállítva biztosítanák a folyamatos munkát – még a téli koromsötétben is.