A társkeresés átkerült az online térbe, az ismerkedés legintimebb pontja pedig a képernyő simogatása lett. Minden megváltozott, és mégis semmi sem: a párválasztás alapmotívuma pontosan ugyanaz maradt, mint ami legrégebbi őseinknél is volt. A nőknek még mindig fontosak a források, a férfiaknak pedig a hódítás, egyes folyamatok azonban érdekes fordulatot vettek.
Az evolúciós pszichológia régóta foglalkozik a partnerválasztás kérdéseivel, és azzal, hogy mindez milyen jellemzők – úgynevezett fitneszindikátorok – mentén történik. Az idők során az ismerkedés helyszíne a kávézókról és mozikról nagyrészt a chatszobákra és társkereső oldalakra, legújabban pedig a különböző alkalmazásokra cserélődött. Felmerül a kérdés: befolyásolta-e az online tér a fő fitneszindikátorokat – sőt, megváltozott-e a partnerkeresés fő motivációja?
Tóth Péter István evolúciós pszichológus szerint a párválasztás „a férfiak és nők válogatása és tesztelése szaporodás céljából, biológiai és kulturális jegyek mentén az ellenkező neműek közül”. Evolúciós szempontból mindenképpen elmondható, hogy a folyamat középpontjában a sikeres reprodukció áll. A fogamzásgátlás lehetőségének ellenére is ez az evolúciósan belénk kódolt mozgatórugó; génjeink reprodukálása érdekében választunk, ehhez pedig a lehető legjobb géneket keressük a másik oldaláról, hogy később majd utódaink is hatékonyan valósíthassák meg ugyanezt.
A reprodukció azonban költségekkel jár – a gyerek felneveléséhez szükséges forrásoktól odáig, hogy az újabb és újabb terhességek során egyre nagyobbak a veszélyes komplikációk esélyei a nők számára. Éppen ezért válogatunk – a fő szempont azonban más a nő és a férfi számára. Előbbinek forrásokra van szüksége a gyermek felneveléséhez, ezért a több forrással rendelkező férfit jobb eséllyel fogja választani. Ebbe épp úgy beletartoznak az anyagi javak is – például ahogy kiderült, a jobb bevételt ígérő állás – mint az olyan fizikai, külső megfontolások is, melyek az erőt, a család védelmének képességét fejezik ki. A férfi ezzel szemben – szigorúan biológiai értelembe véve – kevésbé járul hozzá a reprodukcióhoz, így szaporodási sikerét a hódítás, a több nő megtermékenyítése fokozza. Az persze már más kérdés, hogy modern társadalmunk bizonyos koncepciói, mint a hűség, vagy a házasság társadalmi intézménye, korlátot szabnak ennek. A férfiak között ennek hatására versengés alakul ki a nőkért, a nők között pedig az erőforrásokat birtokló férfiakért.
Így el is jutottunk a szelektív párválasztásig, mely különböző, kívülről észlelhető jegyek alapján történik. Fitneszindikátoroknak hívjuk azon jelző elemeket, melyek elárulják, hogy a másik fél valóban az ideális génekel és forrásokkal rendelkezik-e. Ezeket a fitneszeket különböző taktikákkal próbáljuk növelni. A férfiak esetében nagyon fontos indikátor például a humor is, mert jó kommunikációs képességeket sugall. Persze külső tényezők – mint például a rendelkezésre álló források mennyisége vagy elérhetősége – is hatnak a folyamatra, de alapvetően ezek a domináns tényezők.
Kérdés, ki az, aki a Tinder-világban az utódnemzés lehetőségét keresi?Számos, az online társkeresőket vizsgáló kutatás eredményeiből az derül ki, hogy a motivációnk alapvetően változatlan. Erre az említett cégnél is rájöttek, néhány hónappal ezelőtt ugyanis bevezették azt az újítást, hogy már a foglalkozás – szintén kiváló fitneszindikátor – is megjelenik a profilon, ráadásul rögtön a kép alatt – így meg sem kell hozzá nyitni az adott személy Tinder-oldalát.
A pár hónapos funkcióról rögtön kutatást is készítettek, és az eredmény valóban az evolúciós pszichológia elképzeléseit támasztja alá. A férfiaknál a legtöbb pozitív visszajelzést eredményező munkák mind olyanok, melyek vagy stabil anyagi hátteret, vagy a fizikai erő, a küzdelem, és ezen keresztül a család védelmének képességét, vagy a jó kommunikációs képességeket sugározzák. Az első öt helyen így a pilóta, a vállalkozó, a tűzoltó, az orvos, és a tévés vagy rádiós személyiség szerepelt. A nők esetében több olyan állás is szerepel az első helyek között, melyek a gondoskodásra utalnak, ezen kívül a kommunikációs adottságok itt is szerepet játszottak – náluk a listát a gyógytornász, a belsőépítész, a vállalkozó, a PR-os/kommunikációs szakember és a tanárnő vezeti.
Érdekes eredményekre jutott az OKCupid társkereső weboldal is, amikor pszichológiai kísérletet hajtott végre felhasználóin. Kiderült például, hogy az összes kép eltüntetésekor az oldalról, az aktív felhasználók száma ugyan lecsökken, de az első üzenetekre 44%-kal többen válaszolnak. Ennek oka az, hogy elveszítjük ugyanis az eszközt, amely alapján a legkönnyebben felmérhetjük a fitneszindikátorokat, így más módon kell azokra fényt derítenünk – és mivel ez nagyobb erőfeszítést igényel, csökkent az aktivitás az oldalon. Ennek kapcsán azt is megállapították, hogy egy személy értékelése az applikációban pusztán 10%-ban alapul a profilján szereplő bemutatkozó szövegen, 90%-ban pedig úgy tűnik, hogy a képeken. Érdekes eredményeket szült még az is, amikor hazudtak a beszélgetőpartnereknek arról, hogy hány százalékban kompatibilisek egymással. Amikor két, az alkalmazás szerint 90%-ban összeillő használónak csak 30%-ot mutattak, akkor kisebb eséllyel folytatták a beszélgetést, míg fordított esetben nagyobbal. Ebből is az derül ki, hogy a párválasztás költséges – akár az időt tekintve is –, amit nem akarunk olyanokra pazarolni, akikkel nem elég kecsegtetőek az esélyeink.
A hódítás igényére vonatkozó evolúciós elképzelések a folyamat online térbe helyeződése ellenére is visszaköszönnek – és nem csak a férfiak oldaláról. A GlobalWebIndex által közzétett eredmények szerint a Tinder-felhasználók 30%-a házas, további 12%-uk pedig párkapcsolatban van. Bár a Tinder megtámadta az eredményeket azzal az indokkal, hogy belső számadataik mást mutatnak, de ettől függetlenül létezik a párkereső, mégis kapcsolatban álló emberek jelensége.
Mindemellett van, ami nagyon is sokat változott. A Vanity Fair nagy port kavart cikkében a Tindert használó emberekkel beszélgetnek motivációikról, taktikáikról, a szexről, arról, mire használják az applikációt, és egyáltalán mi a véleményük a tinderes randizgatásról. Ebből rögtön ki is derül, hogy az oldalt a legkevésbé használják a hagyományos értelembe vett párkeresésre, a hangsúly az egyalkalmas együttlétek irányába tolódott el. A becserkészés legfőbb eszköze az okostelefon lett, a folyamatot pedig sokan az internetes vásárláshoz hasonlítják, ahol a Tinder webáruházként vonultatja fel a kínálatot. Felmerül az az – evolúciós pszichológiából eredeztethető – elképzelés is, hogy a férfiak hódítási igényeiket itt még szabadabban kiélve valójában ártanak a nőknek azzal, hogy ők mindig csak opciók, nem pedig prioritások. A megkérdezett férfiak véleménye szerint ez nem így van: azt állítják, hogy az alkalmazást használó lányok többsége ugyanazt keresi a Tinderen, mint ők. Mindezt egyébként nagyon találóan technoszexuális korszaknak is nevezik.
A változások természetesen átalakulást hoztak a szelektív párválasztás stratégiáiban is. Ott van például rögtön az úgynevezett short-term mating strategy, azaz a kizárólag rövidtávú partnerkeresés. A csetelés folyamatában is újabb stratégiák jelentek meg – a Vanity Fair cikkében felszólaló egyik fiú például nagyon is sikeresen alkalmazza azt a taktikát, hogy már az elején közli, csak szexről van szó, illetve csak egy alkalomról. Az elméletben forrásra vágyó nők közül pedig sokak számára ez teljes mértékben megfelel. Olyan, mintha maga a szex válna a legfőbb fitneszindikátorrá. Elhangzik még egy nagyon fontos dolog az egyik fiú részéről: anélkül kapják meg, amire vágynak – legyen ez szex, vagy ténylegesen egy kapcsolat –, hogy előzetesen pénzt kellene költeniük a hosszas randizgatásra és hódításra, ergo a „költségcsökkentésre” is kiváló lehetőséget kínálnak a párkereső oldalak. Egy amerikai kutatás szerint a felhasználók életkora is kitolódott – az 55 és 64 év közöttiek jelenléte 6%-ról 12%-ra emelkedett két év alatt. Az alkalmazás tehát lehetőséget teremt olyan csoportok párkeresésére is, akik más formákban kevésbé, vagy csak túl sok erőfeszítéssel lennének képesek ugyanerre. Egyébként általánosságban is igaz az – ami még vonzóbbá is teszi ezeket az alkalmazásokat –, hogy olyan lehetséges partnerekhez biztosít elérést, akiket másképp nem valószínű, hogy megismernénk.
Egy, a BBC-n megjelent írás az állatok példáján mutat rá arra, hogy sok esetben miért nem vonzó a monogámia. Ott van például az a biológiai érv, hogy a genetikai változatosság fontos egy faj fennmaradása szempontjából. Az utód felneveléséhez, túlélési esélyeinek növeléséhez azonban fontos a szülők együttes munkája – így különbséget tesznek szociális és szexuális monogámia között. Utóbbi ritkábban fordul elő az állatvilágban, inkább a szociális monogámia a jellemző, vagyis az együttműködő, egymáshoz közel lévő társak, akik azonban másokkal is létesítenek szexuális kapcsolatot. Az emberek esetében is gyakori ez a forma. A Vanity Fair írásában azért gyors és befektetésmentes szelekció kritikája is megjelenik: az egyik megszólaló fiú szájából hangzik el pontosan az, hogy „túl könnyű”.
A Tinder, az OKCupid, és a hozzájuk hasonló randialkalmazások az addiktív párkeresés jelenségét is életre hívták – megállapították, hogy az örömöt tulajdonképpen a partnervadászat folyamata adja, ezek az oldalak pedig nagyon könnyen függővé tesznek. A visszautasításról sosem értesülünk, csak a sikerről, így már eleve pozitív érzelmeket kötünk hozzá – egyben táplálja a versengési ösztönöket és kielégíti a szociális és az evolúciós igényeket is. A társkereső appok alapvetően átalakították azt, hogyan randevúzunk – a mögöttes mechanizmusok azonban mit sem változtak.
