Hogy megünnepeljék az Egyesült Államok és Kolumbia közötti „történelmi együttműködést”, Juan Manuel Santos jelenlegi kolumbiai elnök február 4-én ellátogatott a Fehér Házba, hogy ott Barack Obama elnökkel együtt emlékezzenek meg a Kolumbia Terv tizenötödik évfordulójáról.

A 2000-ben Bill Clinton amerikai és Andrés Pastrana kolumbiai elnökök által aláírt Kolumbia Terv egy olyan 1,3 milliárd dolláros program volt, amelyet a kolumbiai kormány felkelésellenes és kábítószer-ellenes erőfeszítéseinek támogatására hoztak létre. A terv ideológiai háttere az volt, hogy a kábítószerek elleni háborút a termelői oldalon kell folytatni.

A pénzek 71 százalékát az Egyesült Államok katonai segélyek formájában bocsátotta rendelkezésre, vagyis kolumbiai katonákat képzett ki, katonai technológiákat és fegyvereket szállított, illetve hozzájárult a kokaültetvények megtizedelését célzó vitatott légi permetezési programhoz. Ezekkel a forrásokkal együtt Kolumbia csaknem tízmilliárd dollárt kapott az északi szomszédjától a Kolumbia Terv 2001-es kezdete óta.

A Kolumbia Terv „elsöprő sikerének” ünneplése mellett a látogatás célja az Egyesült Államok támogatásának elnyerése volt a kolumbiai kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) között a kubai fővárosban, Havannában jelenleg folyó béketárgyalásokhoz. A 2012-ben kezdődött tárgyalásokon hat konkrét kérdésben – a földreform, a kábítószer-kereskedelem, a politikai részvétel, az áldozatok jogai valamint a leszerelés és a békemegállapodás végre hajtása kérdésében – sikerült eddig megegyezni. A tárgyalások végének céldátuma 2016. március 23., amikor is véget érhet a Kolumbia legnagyobb fegyveres csoportja és a kolumbiai állam között 52 éve tartó konfliktus.

A február 4-i találkozó előtt Kolumbia egyesült államokbeli nagykövete, Juan Carlos Pinzón ezt mondta: „2000-ben Kolumbia a szakadék szélén állt. Ekkor az Egyesült Államok kormánya egy támogató tervet indított, ami […] megváltoztatta az országunkat, és ami megnyitotta az utat egy békefolyamat előtt.”

Obama elnök ugyanebben a szellemben nyilatkozott a tekintélyes kolumbiai El Tiempo újságnak: „Az Egyesült Államok számos kormányzata, így az enyém is, büszke arra, hogy Kolumbia partnere lehet. Ide tartozik a Kolumbia Terven keresztül megvalósuló szoros együttműködés, amelynek segítésével az ország komoly eredményeket ért el a biztonság, a fejlődés és a demokrácia helyreállítása terén.”

Azonban a Kolumbia Terv sikeréről szóló magas szintű kormányzati szólamok ellenére a civil társadalom tagjai és emberi jogi csoportok máshogy látják mindezt. Ők egy olyan történetről beszélnek, amely arról szól, hogy az Egyesült Államok katonai intervenciója hogyan fokozta az emberijog-sértéseket, különösen a legkiszolgáltatottabb rétegek, például a kolumbiai feketék, az őslakos közösségek, a kis gazdálkodók, a nők, a szakszervezeti tagok és az emberi jogok védelmezői ellen.

Egy 135 közösséget tömörítő, CONPAZ (A Békét Építő Közösségek a Területen) névre keresztelt hálózat egy nyílt levelet írt Obama elnöknek, amelyben így fogalmaznak: Megtapasztaltuk, hogy hogyan sértik meg a jogainkat a fegyveres konfliktus ürügyén. Megtapasztaltuk, hogy hogyan militarizálták és militarizálják ma is a területeinket, és ami még rosszabb, megtapasztaltuk a paramilitáris egységek megjelenését. […] Nyilvánvaló, hogy a Kolumbia Terv megváltoztatta Kolumbiát […], ugyanakkor ezek a változások nem feltétlenül jelentik azt, hogy javult a kolumbiaiak többségének az életminősége.”

Bár a modern fegyveres konfliktus gyökerei 1948-ig nyúlnak vissza, az emberijog-sértések a 2000-es évben döntöttek csúcsot, abban az évben, amikor az Egyesült Államok a Kolumbia Terven keresztül elkezdte önteni a katonai segélyeket. A Kolumbia Terv kezdete óta 6 millió 424 ezer kolumbiai vált áldozattá, ami megdöbbentő százaléka az áldozatok számba vételével foglalkozó kolumbiai állami hivatal által 1958 óta nyilvántartott összesen 7.603.597 áldozatnak. Vagyis az emberijog-sértést elszenvedett összes áldozat több mint 80 százaléka a Kolumbia Terv kezdete óta vált áldozattá. Ráadásul a Történelmi Emlékezet Országos Központja szerint a halálos áldozatok körülbelül 80 százaléka civil volt.

A Kolumbia Terv emberi jogi visszaéléseit vizsgáló munkásvezető, Jorge Parra ezzel kapcsolatban ezt mondta: „A Kolumbia Terv a két kormány [az Egyesült Államoké és Kolumbiáé] aljas terve a kisgazdák és a munkásosztály ellen. Pont. Így látják ezt a munkások, akik megtapasztalták ezt. Mert a gazdagok számára, ez persze nagyszerű, és az is marad. De mi ezt nem így látjuk. Az erőszak vidéken nem változott, ahogy az éhezés sem.”

Parra így folytatja: „Nem fordítanak pénzt az oktatásra, az egészségügyre […]. Glifozátot szórtak ránk […], ami megbetegítette a csirkéket, beszennyezte a folyókat […]. Ez nem segít a problémán, ami szociális probléma, és csak azt teszik, amit az Egyesült Államok elvár tőlük, ez pedig a háború.”

Katonai értelemben a Kolumbia Tervet tekinthetjük nagy sikernek, mivel az állami biztonsági erők visszavették az ellenőrzést az ország majd’ minden megyéje felett, és a FARC harcosainak létszáma 17 ezer főről becslések szerint nyolcezer főre csökkent. Ugyanakkor a civil szervezetek szerint a Kolumbia Terven keresztül folyósított katonai segélyekből építkező félkatonai szervezetek és állami biztonsági erők a felelősek az emberijog-sértések többségéért.

Becslések szerint a félkatonai szervezeteket és az állami biztonsági erőket terheli felelősség a gyilkosságok 48 százalékáért, míg körülbelül 17 százalékukat követték el a gerillák, a többit pedig ismeretlen fegyveres szereplők vagy csoportok. Számos botrány, köztük a 2006-os „falsos positivos” – és a szintén 2006-os parapolitika-botrány további bizonyítékokkal szolgált arra, hogy az állami biztonsági erők (amelyeket a Kolumbia Terv finanszírozott, és amelyek tagjait gyakran a Nyugati Félteke Biztonsági Együttműködési Intézete/Amerikák Iskolája képezte ki) és politikusok tömeges emberijog-sértéseket követtek el.

A Tolemaida Országos Kiképző Központ (Kolumbia legnagyobb katonai kiképző központja) közelében élő Nilo közösség egyik vezetője a FOR Peace Presence Bogotának adott interjújában így fogalmazott: „A Kolumbia Terv számos gazdát érint. Nilo esetében a hadsereg és a Védelmi Minisztérium megsértette a gazdák jogait, mivel korlátoztak bennünket a saját területünkön. Először is, a hadsereg azt mondja, hogy kiképzési célokra szüksége van a földünkre. Másodszor, azt mondják, hogy mivel a külföldiek vonattal érkeznek a Tolemaida katonai bázisra, miattuk fokozni kell a biztonságot.”

További hasonló cikkekért látogassa meg a Latin-Amerika társaság oldalát!