Izrael figyelmeztette Brazíliát, hogy alacsonyabb szintre helyezi a kapcsolatait vele, ha a dél-amerikai ország nem fogadja el a zsidó telepes mozgalom egykori vezetőjét brazíliavárosi nagykövetként. Az argentin születésű Dani Dayant négy hónappal ezelőtt nevezték ki, de jelölését Brazíliában még nem fogadták el.

Vasárnap az izraeli külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy Izrael „másodlagos szintre” helyezi a diplomáciai kapcsolatokat, ha Dayan kinevezését nem erősítik meg. Brazília még nem válaszolt a külügyminiszter-helyettes szavaira.

Dayan a Yesha tanács elnöke volt, azé az ernyőszervezeté, amely a megszállt területek zsidó telepeseit képviselte 2007 és 2013 között.

A ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi – ezekre a területekre tartanak igényt a palesztinok a jövőbeli államukhoz – zsidó telepesek sorsa az egyik legvitatottabb kérdés Izrael és a palesztinok között.

A telepek a nemzetközi jog szerint törvénytelenek, bár Izrael vitatja ezt.

Tzipi Hotovely izraeli külügyminiszter-helyettes az izraeli 10-es csatornának azt nyilatkozta, hogy Izrael nem fogja lecserélni Dayant. Hotovely ezt azután mondta, hogy Dayan arra figyelmeztetett, hogy ha a [brazil] kormány nem lép az ügyében, az olyan precedenst teremthet, hogy a telepesek nem képviselhetik Izraelt külföldön.

Azonban a Reuters hírügynökség egy meg nem nevezett brazil külügyminisztériumi forrást idézett, aki azt mondta, hogy Brazília nem enged a nyomásnak.

„Diplomáciai törpe”

Dayan Benjamin Netanyahu kormánya általi kinevezése felháborodást váltott ki a brazil baloldali csoportok körében, amelyek azóta lobbiznak Dilma Rousseff elnöknél, hogy utasítsa el.

A brazil média arról is beszámolt, hogy a brazil külügyminisztériumot feldühítette az a mód, ahogyan a kinevezésről tájékoztatták. A hírek szerint Netanyahu előbb a Twitterre írta ki a hírt, mielőtt Brazíliavárosnak szóltak volna.

A két ország közötti kapcsolatok 2010 óta feszültek, amikor is Brazília elismerte a palesztin államiságot Ciszjordániában, Gázában és Kelet-Jeruzsálemben.

Ez a feszültség tavaly tovább nőtt, amikor Brazília visszahívta a nagykövetét Izraelből tiltakozásul amiatt, hogy szerinte Izrael „túlzott erőt alkalmazott” a nyári gázai offenzívája során.

Válaszul az izraeli külügyminisztérium szóvivője „diplomáciai törpének” nevezte Brazíliát.

Yigal Palmor szóvivő hozzátette, hogy „az e lépés mögött húzódó erkölcsi relativizmus jelentéktelen diplomáciai partnerré teszi Brazíliát, ami problémákat teremt, ahelyett, hogy segítene a megoldásban.”

Brazília Izrael legnagyobb kereskedelmi partnere Dél-Amerikában.

További hasonló cikkekért látogassa meg a Latin-Amerika társaság oldalát!