A levegőben mért szmog szintje egyes helyeken az egészséges érték negyvenszeresét is elérte – gyárakat és iskolákat zárnak be a „történelmi, precedensértékű” helyzet miatt. Több mint kétmillió autót kényszerítenek le az utakról a helyzet javítása érdekében.

Helyi idő szerint kedden reggel hét órától lép életbe a lehető legmagasabb szintű riasztás – mely nagy valószínűséggel a múlt heti incidensekre adott nemzetközi reakcióknak is köszönhető. Akkor annak ellenére sem adtak ki riasztást, hogy egyes pekingi lakosok fulladoztak a légszennyezés miatt. A Greenpeace „levegőpokalipszisként” aposztrofálta a történteket – a mostani lépés pedig azt jelenti, hogy a hatóságok három napon keresztül a szokásosnál is magasabb szmog-szint várható.

A bejelentés idejekor a szmog szintje az Independent szerint valójában alacsonyabb, mint az elmúlt hetekben volt – de a következő napok előreláthatólag extrém légszennyezése miatt megelőző intézkedéseet hoztak. A vörös riasztás csütörtök délig tart, amikor az időjárás-jelentések szerint a szél elfújja a szmog egy részét. Peking egyes részein alig kétszáz méter a látótávolság, a levegőben megtalálható mérgező részecskék miatt pedig akár attól is megbetegedhet az ember, ha az utcán tartózkodik. A WHO szerint e részecskék egészséges szintje köbméterenként 25 mikrogramm – a kínai főváros egyes részein ugyanez az érték 256 fölött jár.

Szmog Pekingben. Forrás: Wikipedia Commons

„Szokatlannak találnék egy napot, amikor kék az ég” – nyilatkozta egy pekingi lakos a CNN-nek. A 2013-ban bevezetett, négyszintű riasztási rendszerben még sosem használták a legmagasabb szintet. A hétfő délutáni bejelentés sok családot kényszerhelyzetbe hozott: a bezárt iskolák miatt máshol kell elhelyezniük a gyerekeiket, a részleges autótilalom miatt pedig sokan nem tudnak eljutni a munkahelyeikre. Peking kormányzói tudják garantálni a tiszta eget a gyárak ideiglenes bezáratásával, de erre csak nemzetközi csúcstalálkozók és fontos nemzeti ünnepek esetén kerítenek sort. Nandzsingben már 2013 decemberében sor került a vörös riasztás alkalmazására – sokat elárul a helyzetről, hogy egy szakértő szerint a főváros nincs is már rajta a tíz legszennyezőbb kínai város listáján.

A pekingi szmogot az intenzív ipari tevékenység és a rengeteg építkezés felverte por mellett a magas páratartalom és a szélcsend is fokozza. Kína levegőminőség-helyzete komoly szerepet játszik a párizsi klímakonferencián mutatott kooperációjában. Az ország egyre komolyabb erőfeszítéseket tesz a megújuló energiaforrások előtérbe hozására – a 2013-2014-es energiahasználat-növekedés 58%-a ilyen forrásból ered, 2014-ben kínai vállalatok több mint nyolcvanmilliárd dollárt fektettek be az ügy előremozdítása érdekében –, egy előremutató egyezség Párizsban pedig hosszabb tovább csökkentené ezek árát.

A német Max Planck Intézet Nature-ben publikált kutatása szerint 1,4 millióan (más számítások szerint naponta négyezren) haltak meg idejekorán Kínában a légszennyezés következményei miatt – a világ legnagyobb üvegház-gázkibocsátója 2030-ig felére akarja csökkenteni maximális emisszióját. Az ország környezetvédelmi tevékenysége mindemellett ellentmondásos marad: a Greenpeace adatai szerint ez év januárja és szeptembere között legalább 155 szénerőmű építésére adott engedélyt a kormány – ez hetente négynek felel meg.