Csicsmann Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével, a párizsi merényletek tükrében beszélgettünk kiábrándult fiatalokról, az IS megugrott népszerűségéről, a hazatérő terroristák rehabilitációjáról, és az ezen kérdésekre adható válaszokról.
Mit gondol a párizsi eseményekről?
Nyilván szörnyű, ami történt, és sajnos a merénylők elérték céljukat: az európai lakosság a megfélemlítését. Repülőgépek, kényszerleszállások, stadionok kiürítése – egyfajta pánikhangulat van Európában. A terrortámadásoknak ez a céljuk, ez sajnos be is következett.
Haladhatnának „jó” irányba is az események?
Ilyenkor nyilván alapvető reakció, hogy az érintett állam katonai eszközökkel lép fel. Probléma abból lehet, hogy Európában a menekültügyi-migrációs kérdést sokan próbálják összemosni a terrorizmus problémájával. Ezt meglehetősen szerencsétlen párhuzamnak találom, hiszen teljes mértékben látható, hogy az elkövetők lényegében a radikalizálható másodgenerációs muszlimok – akik francia állampolgárok. Nem egy közel-keleti esemény gyűrűzik be Európa területére, nem csak ott van válság, hanem Európa szívében is: erre nem látom a válaszokat.
Abból a szempontból nem közelíti meg senki a kérdést, hogy európaiak okkal mennek ki a Közel-Keletre harcolni, és ezt nem oldja meg az sem, ha sikerülne katonai eszközökkel felszámolnunk az Iszlám Államot. Arról sem beszél senki, hogy egy ilyen terrormerényletnek elsősorban az európai muszlim kisebbség látja leginkább kárát. Meglátásom szerint ezt a kérdést nem lehet kizárólag katonai eszközökkel kezelni, nem mehet mindez a szabadságjogok rovására. Szintén fontos kérdés, hogyan (re)integráljuk a Szíriában az IS színeiben harcoló francia állampolgárokat, amikor haza próbálnak térni.
Kell egyáltalán?
Jogi értelemben kell – lehet, hogy politikai és morális értelemben fel sem merül a kérdés, de mivel francia állampolgárok, valamit kezdeni kell velük. Általában terrorizmus vádjával bebörtönzik őket, ezeket a vádakat viszont nagyon nehéz bizonyítani: ha nincsen felvétel arról, hogy pontosan mit követtek el, akkor az eljárást követően gyakran rövid időn belül szabadon folytathatják a tevékenységüket. Franciaország azt az utat választotta, hogy a kint harcolókat igyekszik likvidálni.
Ez jogilag is aggályos: gondoljunk bele, hogy a saját állampolgárait öli meg egy másik ország területén, úgy hogy Európában nincs halálbüntetés, illetve mindez más jogszabályokba is ütközik. Erről belpolitikai viták voltak a merénylet előtt – szerintem a terrorakció egy, a likvidálásokra adott válasz volt. Ez nem a semmiből jött, az Iszlám Állam különféle egységeit nagyon komoly károk érték Szíriában. Nem lehet vitatni, hogy Franciaország jogosan avatkozott be, és jogosan hajtja végre ezeket a légicsapásokat – az viszont megkérdőjelezhető, hogy miért válogat, miért csak a saját állampolgárait lövi ki. Azt a francia vezetés és Hollande elnök sem tagadja, hogy van egy halállista azokról, akikkel végezni akarnak.
Miért Párizsban történtek a támadások – és miért most?
Azt gondolom, hogy Párizs a merényletek szempontjából a lehető legjobb helyszín – kulturális, politikai, és katonai oldalról is. Franciaország nem csak Szíriában avatkozott be az elmúlt években, hanem Maliban is – külpolitikájuk intervencionista, és talán ennek a számlájára is írható a merénylet. Szintén fontos, hogy Európa nagyvárosai közül Párizs sajnos pont az a hely, ahol egy ilyen merénylet hatalmasat szól. Az időzítés szempontjából azt gondolom, hogy mostanra komolyan fokozódni kezdtek az IS elleni hadműveletek – most nem csak Oroszország beavatkozására gondolok, hanem a nyugati összefogás erősödésére is.
Miért éri meg az IS-nek a teljes NATO-t, az oroszokat és az amerikaiakat is magára haragítania? Pénzforrásaik szempontjából ez szinte biztosan vissza fog ütni…
Nem csak a pénzről van szó, hanem az emberekről is – az utánpótlásuk miatt fontosak az ilyen merényletek. Európából egyre kevésbé tudnak ezek a radikális személyek kijutni a titkosszolgálatok fokozott tevékenysége miatt, viszont az iszlám világ távolabbi részei felé ezek üzenetek: tessék jönni, harcolni! Az anyagi támogatásukat szinte lehetetlen felgöngyölíteni, nem egyszerűen valamelyik állam áll mögöttük.
Nagyon nehéz megérteni egy terrorista szervezet céljait és cselekedeteit. Az Al-Kaidára – ami hasonló eszközökkel működött – ebből a szempontból nem tűnik meglepőnek a merénylet formája. A terrorizmusnak kifejezetten ilyen céljai vannak: a megfélemlítés, a lehető legtöbb halálos áldozat. Az meglepetés volt, hogy gépfegyverekkel hajtották végre a támadást – ez sokkal inkább az indiai Mumbaiban történt túszdrámára emlékeztet a módszerek tekintetében, mint mondjuk a szeptember 11-ei terrortámadásra.
Jogos ezt „mesterterrorista-akciónak” nevezni? Mumbai kapcsán az indiai titkosszolgálat reakciója alapján egy jól megtervezett akcióról volt szó, de gyakorlatilag egy puha célpont ellen. Párizs is az, bár nyilván nehezebb a végrehajtás…
Ez minden esetben egy nehéz kérdés: az indiai partnak sem „kellett volna” egy könnyű célpontnak lennie. Ma már pontosan látjuk a szálakat: Pakisztánból kiinduló csoportok elkötöttek a nyílt vízen egy indiai halászhajót, bementek a kikötőbe, partra szálltak és helyi támogatással követték el a merényleteket. A statisztikákat megnézve az elkövetett terrorcselekményeket tekintve India van az élvonalban, nem Európa – felkészültebbnek kellett volna lenniük.
Párizsban mindez idén – főleg a Charlie Hebdo elleni támadást követően – reflektorfénybe került. Nem csak Franciaországban, hanem más európai városokban is komoly, összehangolt titkosszolgálati akciók zajlottak. Ebben az értelemben azt lehet mondani, hogy nehezebb célponttá vált Párizs, de a liberális demokráciák sebezhetőek: egy autoriter államban nehezebb végrehajtani egy ilyen merényletet, mert kialakul egy megfigyelői hálózat. Európában nincs ilyen, és nagyon nehéz nyomon követni a potenciálisan veszélyes húsz-harmincezer embert. Nem csak ez a probléma: egy imámot könnyen meg lehet figyelni, a közösségi médiát már sokkal nehezebben.
A legnagyobb veszély továbbra is az, hogy ezt az 5-6 millió muszlimot Európa mind potenciális terroristaként kezeli majd – a közösségi diskurzusban ez kezd kibontakozni, ez pedig egy tévút. A merényletekre persze választ kell adni – az európai politikusok megannyi fórumon elmondták, hogy itt nem az iszlámmal szemben kell harcolni, és a többséget integrálni kell – a közvélemény-kutatások sajnos nem ezt az igényt mutatják.
Miből ábrándultak ki ezek a fiatalok?
Külön kell választani a másodgenerációs muszlimokat azoktól, akiknek a mostani áttérésük előtt semmi köze nem volt a valláshoz. Előbbiek kiábrándultak a szüleikből – ezt szociológiai kutatások is megerősítik. A második generáció nem rendelkezik komoly kapcsolattal a szülők anyaországával, sokszor már a nyelvet sem ismerik, eleve franciául tanulnak meg. A szüleik magukkal hoznak egy sajátos, hagyományos vallásosságot, de ettől a fiatalok elfordulnak. Franciaországból, mint a köztársasági eszméből is kiábrándulnak, mely nem volt képes őket integrálni. E mögött elsősorban szociális problémák állnak – ezt a 2005-ös párizsi zavargások kapcsán is láthattuk. Általánosságban hátrányos anyagi helyzet, iskolai kudarcok keserítik a fiatalt, a közösség és a siker keresése vezetheti el radikalizációhoz, ahol új típusú vallásosságot talál, sikert és célokat. Akármilyen furcsa, az IS egyesek számára a kiábrándultságból vezető kiutat jelenti.
Kudarc ez Európának?
Egyértelműen az – kicsit provokatívan meg szoktam jegyezni néha, hogy mi termeltük ki az Iszlám Állam harcosait. Nem lehet azt mondani, hogy csak a Közel-Keletről gyűrűzik át a probléma Európa területére: mi magunk is felelősek vagyunk, azért ami ott történik. Ezt jelzi az is, hogy több ezer európai állampolgár harcol ott – ez mindenképpen jelzi Európa válságát.
Utalnék egy franciaországi közvélemény-kutatásra – melynek módszertanát egyébként komoly kritikákkal illették. Döbbenetes módon a válaszadók 16%-a támogatta az Iszlám Államot – úgy, hogy Franciaország lakosságának 5-10%-a muszlim. Ha a felmérés hiteles, akkor arra mutat rá, hogy az őshonos lakosság körében többen szimpatizáltak az IS-sel, mint a muszlimok – ha ez igaz, ennek nyilván vannak okai. Ez mindenképpen egy kudarc, amire választ kell találni – és ez egyben az iszlám vallás kudarca is.
