Gál-Berey Tündét, a Villámfordítás Fordítóiroda alapítóját kérdeztük a nyelvtudás és a fordítási képesség kapcsolatáról, valamint a fordítóirodák világáról.
Milyennek ítéli meg a mostani fiatalok nyelvtudását?
A mostani generáció – de már az enyém is – egy olyan világban próbál boldogulni, ahol az idegen nyelvek ismerete alapvető szükséglet a boldoguláshoz. Az előttünk lévő generáció már tudatában volt enne jelentőségének, de csak a „kiválasztottak” és az igazán elhivatottak tudtak megtanulni igazán használni egy-egy idegen nyelvet. Ebből a generációból igazi tálentumok kerültek ki, ami a fordítói és tolmács szakmát illeti. A mi generációnknak egy olyan közösségben kell azonban élnie és boldogulnia, ahol a kiemelkedéshez szükséges tudásszint talán magasabb, mint korábban – így a konkrét nyelvtudással szemben támasztott követelmények is magasabbak, vagy legalábbis különböznek a korábbiaktól.
Mi már egy soknyelvű világban nőttünk fel, ahol megannyi változatos csatornán keresztül tudunk információkat elérni – a rendelkezésre álló ismeretmennyiség minél sokoldalúbb felhasználásához pedig létfontosságúvá vált a nyelvek ismerete. A nyelvoktatás fókuszában tehát nem a nyelvtanulás módszertanának kell állnia, hanem annak, hogy a megszerzett tudást az adott személy hová tudja beilleszteni a saját életébe – ezt segítik elő a különböző szaknyelvek is, melyek már sokkal specializáltabb kommunikációs lehetőséget nyújtanak.
Miben kell változnia a nyelvoktatásnak ahhoz, hogy minderre felkészítse a fiatalokat?
Nem vagyok pedagógus, de abban biztos vagyok, hogy jelentős változások szükségese. Az egyetemi szakfordító képzésben számos előremutató új folyamat indult be, ahol a fordítói piac igényeihez próbálják közelíteni a képzést, amelyet már a mi generációnkból kiválasztott, az új módszereket nem csupán elfogadó, de azokat innovatívan kezelő tanárok támogatnak.
A fiatalkori nyelvoktatás szempontjából fontosnak tartom – ugyan ez megint nem pedagógiai megközelítés – hogy a nyelvtudás jelentőségét kell elsősorban átadni a tanulóknak, valamint annak képességét, hogy differenciálni tudja saját tudását, azaz különbséget tudjon tenni nyelvtudás és nyelvtudás között, saját magát reálisan elhelyezve a közösségében. Fontos, hogy már fiatal korban tudatosan kigyomláljunk minden, nyelvtanulással kapcsolatos gátlást annak érdekében, hogy ne legyen akadálya a meglévő tudás felhasználásának – és így a gyerek ne veszítse el lelkesedését az iránt, hogy gyarapítsa ezt a tudást. Hiszem, hogy sokaknak nem a tökéletes nyelvtudás a cél: közel sem biztos ugyanis, hogy a jövőbeni célkitűzések megvalósításához a present perfect tökéletes használata lesz szükséges.
Mi a helyzet akkor, ha valakinek a célkitűzései között a fordítói piacra lépés is szerepel?
Ez esetben természetesen nem elég az átlagos nyelvtudásszint, elvégre itt a hétköznapinál sokkal komolyabb lingvisztikai feladatokkal kell szembenézni. A nyelv nem egyszerűen egy összekötő kapocs, amikor valaki egy külföldivel köt üzletet vagy egy külföldi piacon próbál érvényesülni, hanem a vállalkozói létben oly fontos „nulladik pillanat” szerepét tölti be. Ahhoz, hogy ez a pillanat tökéletes legyen, egy harcos szükséges – mert ha az állampolgár átlagos nyelvtudással rendelkezik, akkor a fordító bizony egy nindzsa.
A fordító munkája tehát nem csak a nyelv kiváló ismeretéből áll?
Egyáltalán nem, sőt, ma az alapelvárás az, hogy legalább két-három nyelvet beszéljen anyanyelvi szinten egy fordító. A különböző eredetű nyelvek magas szintű művelése az egyik legalapvetőbb készség – a fordítás során használt tudatos, tanult nyelvi technika mellett. Egy nindzsa sok trükkre képes, amelyeknek egy része tanulható, jelentős része viszont genetika. Utóbbiak nem taníthatók meg az iskolában; bár a nyelvek iránti nyitottság tanulható, ahogy más kultúrák szeretete és tisztelete, valamint akár egy nyelv tökéletes használata is, mindez kevés ahhoz, hogy valaki fordítóvá váljon. A jó fordító egyszerre két ember – két szervezet – fejével gondolkozik, és úgy köti össze őket, hogy mindketten pont azt értsék, amit a másik szeretne. Empatikus, rugalmas és igyekszik minden rendelkezésére álló technológiát és információt felhasználni ahhoz, hogy egy olyan szöveget állítson elő, amelynek önmaga nem közvetlen érdekeltje közvetlenül.
Igencsak elhivatottnak és egy kicsit őrültnek, vagy inkább művésznek kell lenni ahhoz, hogy a saját gondolatait és érzéseit valaki a megrendelők szolgálatába bocsássa, és kellő távolságtartással viseltessen az üzlet menetével kapcsolatban. A fordítók többsége mindezt szabadúszóként teszi, napi tizennégy-húsz órás „kötetlen” munkaidővel. Mindezek ellenére a tehetséges fordító nem a kiszámíthatatlan munkaidőt, a megrendelések hullámzó voltát, vagy épp a magányos, egyszemélyes tevékenységet látja munkája során, hanem képes átszellemülten, egyfajta „flow-élményként” átélni ezt a fajta kreatív alkotást.
Ha a fordítók kvázi „szuperhősök”, mi egy fordítóiroda funkciója?
A fordító a fordításhoz ért, a megrendelő viszont legtöbbször komplex megoldásokat akar – a fordítást ráadásul nem lehet „akciózással” eladni, a tényleges fordítási munkák a legritkább esetben oldhatóak meg egy-egy szabadúszó fordító munkájával. A legtöbb projekt egyszerre számos célnyelvre fordul, olyan mennyiségben és olyan rövid határidő alatt, amelyet csak egy sok szakfordítóval és komoly technológiával dolgozó fordítóiroda tud kezelni.
Az ilyen folyamatok profi támogatást, marketinget, értékesítést, lektorálást, szerkesztést, terminológia- és fordítási memória-kezelést igényelnek utókövetéssel és minőségbiztosítással, szavatossággal és felelősséggel. Mindezeket csak egy profi szervezet képes nyújtani. Amikor a Villámnál elkezdtük a fordítói bázisunkat felépíteni, úgy érzem, képes voltam meglátni a jelentkezőkben megbúvó potenciális nindzsát, aki konstruktív tagja tud lenni a brigádunknak. Nem kínoztam őket próbafordíttatással, nem teszteltem-interjúztattam őket: nem érdekelt, ki hogyan szerezte meg a nyelvtudását. Ha érkezett egy projekt, rögtön bedobtam őket a mélyvízbe – itt fény derült arra, mennyire felelnek meg a szempontjainknak. Minden projekten rajta van a készítő „ujjlenyomata”, mivel – lévén kreatív munkáról szó – mindenki a saját egyéniségét adja bele egy-egy feladatba.
Önnek mi adta az inspirációt ahhoz, hogy fordítóirodát nyisson? Milyen szempontok vezérelték?
Egyetemi éveim alatt nagyon sokat foglalkoztam ezzel a hivatással, bár nem sorolnám magam a tehetséges fordítók közé – főként ritka, szakmai szövegeket fordítottam. Egyetlen témában való jártasság nem azonban elég egy komplett fordítóiroda megnyitásához, eleinte ezért kerestem magam mellé munkatársakat. Mivel ez egy kicsi piac, hamar híre megy annak, ha jól csinálsz valamit.
Nem akartam százegyediknek beállni a többi fordítóiroda mellé – nem azért, mert ki kívántam tűnni a piacon, hanem azért, mert nekem nem tetsző stratégiákat használnak. Fél éves volt a cégem, amikor bementem egy konferenciára és kijelentettem, hogy én fair trade-et akarok a saját vállalkozásomban megvalósítani. Természetesen mindenki hülyének nézett. A régi, hagyományos fordítóirodák adok-veszek szolgáltatáspolitikát folytattak, ahol a hozzáadott érték, azt gondolom, mára már erősen megkérdőjelezhető. A hagyományos üzleti-kereskedői modell szerint ugyanis ezek az irodák megkapták az ügyfeleiktől a pénzt, ebből pedig később kifizették a fordítóikat – azonban csak a jól megbecsült emberek kezei alól kerül ki minőségi munka. Sok mindent vizsgáltam (az áron kívül) azzal kapcsolatban, hogy melyek azok a legfontosabb paraméterek, amik befolyásolják egy fordító tevékenységének nívóját – a technológiai környezetet, a forrásanyag minőségét, a különböző nyelvek egyediségét. Arra kellett azonban rájönnöm, hogy a munka minőségét semmi más nem befolyásolja jobban, mint az, hogy az illető szereti-e a munkáját, talál-e örömöt a fordításban, meglátja-e a szépségét ennek a szakmának. Csak ilyen dolgozókra építkezve lehet egy olyan, jól működő üzleti modellt kidolgozni, amivel van esély szép pályát befutni.