Bár a skandináv krimik és a régió filmjei sorra aratják le a nemzetközi elismeréseket, a vígjátékaikkal valamiért nem ez a helyzet.

Két testvér, aki negyven éve nem beszél egymással, és egy járvány, ami azt fenyegeti, ami mindkettejük számára a legfontosabb: díjnyertes birkanyájukat. Vér, könnyek és ködös háttér – elsőre nem jönnénk rá, hogy mindez nem a „nordic noir” legújabb képviselője, hanem egy vígjáték szinopszisa. A rendező szerint „tragikomédia, egyszerre szomorú és vidám: a Skandináviára oly jellemző akasztófahumor legújabb képviselője”.

A Hrutar című film már most az egyik legpozitívabban értékelt skandináv film, mely megnyerte Cannes-ban az Un Certain Regard díjat. A következő hónapban több mint negyven országban mutatják be, egyben Izland ezzel a filmmel pályázik a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra is. Ebben egyedülállónak számít.

Gudrun Giddins Los Angelesben élő svéd producernek nagy tapasztalata van a régió filmjeinek hollywoodi népszerűsítésében – de a vígjátékok esetén esélytelennek bizonyul. „Sötétként és elszomorítóként ismernek minket: azt hiszem, a humorunk is hasonlónak tűnik” – mondja.

A „nordic noir”-jelenség a Millenium-trilógiával, pontosabban A tetovált lány eredeti svéd filmadaptációjával indult hódító útjára 2009-ben, miután hatmillióan vettek rá jegyet. A konkrét remake-ek mellett Hollywood más inspirációkat is talált a régióban: 2010-es Engedj be! (Let Me In) című film egy korábbi svéd vámpírhorror átgondolása, de a Frozen is egy skandináv mítoszra alapul. A következő „inspiráció” nagy valószínűséggel az Occupied című sorozat lesz, mely nemrég debütált Norvégiában és az ország oroszok általi elfoglalásáról szól.

Ugyanaz a vállalat – a stockholmi Yellowbird Productions – áll mögötte, akik A tetovált lány filmverzióját és a Wallander című filmet tették világsikerré, de még az ő igazgatóik is „kemény diónak” találják a skandináv vígjátékokat. „Ezt egyszerűen nem tudjuk fejleszteni. Drámára mindig van igény, mert vadnak, furcsának és kicsit lázadónak találnak minket, de a humorunkat nagyon nehéz eladni és szerintem ez a közeljövőben nem is fog változni” – nyilatkozta Berna Levin kreatív igazgató. „Kár, mert a svédek és főleg a dánok nagyon szeretik a száraz angolszász humort, de ez viszonzatlan szerelemnek tűnik” – tette hozzá.

Kivételt képez mindez alól A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, mely egy nemzetközileg sikeres svéd komédiának számít, de ez is egy bestsellerre alapszik. A finnek által közösségileg finanszírozott Iron Sky nem ragadta meg a kritikusok fantáziáját: a Holdon élő nácikról szóló B-filmet egy kritikus Az emberi százlábúval hasonlította össze. Egy finn tévés producer szerint a legnagyobb nehézséget a feliratozás jelenti, emellett azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy „nemzeti jellemzőink is visszatarthatnak minket – visszafogottak és szerények vagyunk, nem próbálunk nevettetni.”

„Rendkívül morbid népség vagyunk” – vallja be Peter Franzen finn színész-rendező. „Nagyon sok időt töltünk északon, sötétben, a fák között, egyedül. Ez vagy valamilyen őrültség formájában nyilvánul meg – mint az Iron Sky – vagy valami rosszabban.”

Lehet, hogy a sötétség is közrejátszik abban, hogy a skandináv országoban nagyon magas az öngyilkossági ráta (illetve Finnországban a gyilkosságoké is) – az viszont szinte biztos, hogy sötét humoruk kialakulásában komoly szerepe volt ennek. A Hrutar rendezője szerint ennek történelmi hagyományai is vannak, a régi izlandi sagák és a viking hódítások leírásai is hasonlóak – „a fejek lerepülnek és a testek szétesnek; ez nagyon vicces – néha”. A modern holttestek helyzete sem jobb: Anders Thomas Jensen dán rendező szerint „ha egy holttestet találsz Dániában, valaki viccet fog csinálni belőle”. Idén megjelent filmje öt megcsonkított testvér és elhidegült apjuk ámokfutásáról szól egy elhagyatott szanatóriumban. Szintén vígjáték.

„Nem mindenkinek való” – vallja be. „De néha nagyon szórakoztatónak találom, amikor a közönség nem nevet.”

A film a torontói filmfesztiválon debütált, csak úgy, mint a Return of the Atom című finn dokumentumfilm – utóbbi az első, a csernobili katasztrófa után épített atomerőműnek otthont adó város lakóinak életét mutatja be. A rendezők szerint az volt a probléma, hogy nem tudták, Skandinávián kívül értenék-e, hogy ez vicces próbál lenni.

Míg Hollywoodban a Másnaposok és a mindenkori Adam Sandler-filmek jelentik a humort, Izland 2011-es Oscar-pályázata a Mama Gogo című film volt, mely egy idős nő kezdődő Alzheimer-kórjáról szól. A Dag című norvég TV-sorozat egy olyan házassági tanácsadóról szól, aki szerint mindenkinek egyedül kellene élnie – egy 2010-es finn film pedig a Mikulás tevékenységéből csinált horror-komédiát. Maria Pykko tévés rendező szerint a skandináv humor ilyenkor a legsikeresebb: amikor más műfajokkal keresztezik. Az általa rendezett, The Black Widows című sorozat a Született feleségekre emlékeztet, csak éppenséggel azzal kezdődik, hogy három feleség meggyilkolja férjeit. Skandinávia-szerte készülnek a remake-ek, az angol nyelvű jogokat Észak-Amerikában a CBS vette meg.

„Ha színtiszta komédiával próbálkozol, akkor a nevetés hamar abbamarad” – mondja. „Ha egy jó történet és valódi dráma van alatta, akkor szerintem van helye a humorunkak. Minél komolyabb a dráma, annál viccesebb lehet.”

Ez lehet a Hrutar sikerének oka is: a rendező szerint „az alaphelyzet maga nagyon is vicces, két szomszédos juhász, akik testvérek és negyven éve nem beszélnek egymással – egyszerű, emberi szituáció, amit mindannyian át tudunk érezni; és muszáj viccet csinálnunk a szenvedésünkből, különben nem élnénk túl.”