Nem folytatja az amerikai elnökválasztási harcot Scott Walker wisconsini kormányzó, aki nyáron még a felmérések élén volt Iowában, mostanra népszerűsége azonban mindössze egy százalékra zuhant.
Túl közel a tűzhöz
A negyvenhét éves republikánus legnagyobb erőssége a „kívülállóság” lett volna: a mostani kampányban eddig rendkívül népszerűnek bizonyulnak azok a jelöltek, akik nem tartoznak a washingtoni klikkbe és a menedzslehetetlennek látszó politikai közeg megváltoztatását ígérik szavazóiknak. Walker tragédiája többek között az lett, hogy nem volt kellően a körön kívül.
Scott Walker New Hampshire-ben kampányol. Fotó: Michael Vadon
Donald Trump milliárdos üzletember és Ben Carson visszavonult sebész vezeti egyelőre a népszerűségi listákat – bár Trump a második tévévita után sokat veszített előnyéből –, valamint Carly Fiorina, a Hewlett-Packard volt elnök-vezérigazgatója (és nem mellékesen a republikánusok egyetlen női jelöltje) is sok támogatót szerzett a közelmúltban, elsősorban a „washingtoni elit” folyamatos kritizálásával. Pár hónappal ezelőtt még úgy tűnt, ezt a szerepet a wisconsini kormányzó tudhatja majd magáénak, aki 2012-ben sikeresen nyert meg egy visszahívási szavazást saját maga ellen, miután kőkemény harcba kezdett a helyi szakszervezetek ellen. Konzervatív sikerei miatt esélyes jelöltnek tűnt a kampány korai szakaszában.
Mostanra „apróbetűs jelölt” lett belőle, akit csupán egy kis csillaggal jelöltek a CNN/ORC legújabb felmérésén – egy százalék alatti támogatással.
„Agresszíven normális”
A kormányzót az outsider jelöltek megjelenése mellett pocsék vitateljesítményei is ellehetetlenítették. Bár tény, hogy nem hangzott el részéről olyan hatalmas baki, ami önmagában képes tud lenni egy választási kampány teljes megtorpedózására, helyettea második legrosszabb eshetőség történt meg vele: egyáltalán nem tudott semmi maradandót alkotni. Az első, Fox News szervezte tévévitán konkrétan nem használta el a rendelkezésére szánt időt – a másodikon is messze ő beszélte a legkevesebbet, mindössz 8 perc 24 másodpercet a háromórás műsor során. „Mennyiségre törekedtünk a minőség helyett” – magyarázta utólag. Az első vitán „agresszíven normális” jelöltként aposztrofálta magát, ezzel sem sikerült azonban megragadnia bárkinek a figyelmét.
Gyorsan kiderült az is, hogy megannyi ügyben egyáltalán nem rendelkezik kellő tájékozottsággal, ami kormányzói feladatkörén kívül esik. Többek közt ennek is lehet köszönhető az, hogy szinte folyamatosan változtatta álláspontját a média által aktuálisan felhozott kérdésekben: a születéskor megadott állampolgárság kérdésében egy héten belül háromszor nyilatkozott különbözőképpen, aminek része az is, hogy nem tudta túltenni magát azon a szokásán, hogy „yeah”-vel reagáljon le minden kérdést, függetlenül attól, hogy egyetért-e velük, vagy sem. Nem volt túlzottan komolyan vehető az sem, hogy elnökké választásáig nem lett volna hajlandó külpolitikai kérdésekre válaszolni, sem az, hogy az ellene tüntető szakszervezeti tagokkal folytatott küzdelme szerinte kvalifikálttá tette az Iszlám Állam legyőzésére is. Saját nagyszerűségébe vetett hite abban is megnyilvánult, hogy már májusban dobogós helyeken látta magát az első négy előválasztási szavazáson.
„Pocsék jelölt volt, de Trump is agyonnyomta” – nyilatkozta egyik szövetségese Walkerről, aki Jeb Bush ellen pozicionálta magát, a „megválasztható konzervatív” képe mit sem jelentett azonban az üzletemberrel szemben, aki szavazóinak legnagyobb részét elszívta tőle. Legnagyobb támogatóit sem értesítette előre visszalépéséről.
Talán mégsem?
Kezd világossá válni, hogy hiába a voltaképpen korlátlan rendelkezésre álló pénz a kampányfinanszírozást alapvetően megváltoztató Citizens United kontra FEC-döntés miatt, a közvélemény-kutatásokban rosszul álló aspiránsok nem feltétlenül vállalják be a hosszadalmas agóniát: a pocsék szereplések után egykettőre elapadnak a pénzcsapok. Egyelőre úgy néz ki, hogy hiába a rengeteg elnökjelölt és a várhatóan hosszadalmas előválasztási folyamat, a pénz csak szinten tartani – és másokat mélybe taszítani – tud a népzerűségi listákon, önmagában nem elegendő arra, hogy feltornásszon. Bár technikailag még folytathatta volna a küzdelmet, többek között attól is tartott, hogy komoly adósságokat halmozna fel.
A második tévévitára komolyan készülő kormányzónak „élete teljesítményére” lett volna szüksége ahhoz, hogy erőre kaphasson, a felmérések szerint azonban csak a szavazók nulla százaléka(!) szerint volt ő a nyertes. Így végül alig hetven nap után fel is adta az elnökségért folytatott küzdelmet.