A PMBD, a brazil kormánykoalíció legnagyobb pártja a Dilma Rousseff kormányából való „azonnali kilépés” mellett döntött. Tudósítók szerint ez a lépés felgyorsíthatja az elnök elleni felelősségre vonási eljárást.

Ellenzéki képviselők amiatt akarják elmozdítani Rousseffet a posztjáról, mert szerintük az manipulálta a pénzügyi beszámolókat, hogy elfedje a növekvő hiányt. A kilépésről szóló keddi szavazás után a nehéz helyzetbe került elnök lemondta washingtoni útját, amely során egy csúcstalálkozón vett volna részt.

„Helyeslés”

Vezetőinek keddi találkozóján a PMDB (Brazil Demokratikus Mozgalom Párt) úgy döntött, hogy Rousseff kabinetjében lévő hat miniszterének le kell mondania, vagy etikai vizsgálat indul ellenük. „A döntést helyesléssel hozták meg azon a történelmi találkozón, amellyel kivonulunk Dilma [Rousseff] kormányából” – írta ki a Twitterre Romero Juca szenátor.

A bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy lemondott Henrique Eduardo Alves, a PMDB turisztikai minisztere.

A BBC São Pauló-i tudósítója, Laura Bicker azt mondja, hogy Rousseff elnököt a kongresszus így akár már májusban ideiglenesen felfüggesztheti a kongresszus.

Ez esetben Michel Temer alelnök, a PMDB vezető helyettesítené, addig, amíg a szenátus nem dönt arról, hogy végleg távoznia kell-e a posztjáról, tette hozzá a BBC tudósítója.

A szavazás előtt a PMDB egyik képviselője, Osmar Terra azt nyilatkozta, hogy nincs sok kétsége afelől, hogy merre indul a pártja. „Búcsút mond a kormánynak” – mondta.

Elemzők szerint a PMDB jelentős számú képviselőjének volt már kényelmetlen egy ideje a baloldali Munkáspárttal való szövetségük.

Daniel Gallas, a BBC São Pauló-i munkatársának elemezte a kialakult helyzetet. Eszerint a felelősségre vonási eljárás arra a kérdésre fog választ keresni, hogy Dilma Rousseff alkalmazott törvénytelen lépéseket a pénzügyi beszámolóval kapcsolatban, vagy nem.

Gyakorlati értelemben azonban a képviselők és szenátorok leginkább azt vizsgálják, hogy Rousseffnek van-e elég ereje és legitimitása irányítani Brazíliát, amikor az országban gazdasági és politikai válság is van.

A PMDB volt az első nagy koalíciós partner, aki elhagyta a süllyedő hajót. Ez a párt nyerné egyébként a legtöbbet Rousseff elmozdításával. Temer állítólag már tárgyal az ellenzéki vezetőkkel és kormányalakításon dolgozik.

Az elnök meggyengült pozíciója ellenére azonban Rousseffet még mindig sokan támogatják a kongresszusban és az utcán is. Nagy játszmák ígérkeznek a következő napokban.

Nyugtalanságukat fokozzák a Rousseff elmozdítására való felhívások, és a növekvő korrupciós botrány, amelyben a Munkáspárt egyes magas rangú tisztviselői is érintettek.

Az alsó házbeli képviselők egyharmada kell, hogy a felelősségre vonási eljárás ellen szavazzon, hogy az indítvány elbukjon. A PMDB támogatása nélkül azonban az elnök az 513 tagú képviselőházból egy csapásra elveszít 69 szavazatot.

Rousseff másik koalíciós partnere, a balközép Szociáldemokrata Párt (PSD) elmondta, hogy ebben szabad kezet adott a képviselőinek, így bármilyen felelősségre vonási eljárásban úgy szavaznak, ahogy szeretnék.

Lula nyomás alatt

Hétfőn Rousseff mentora és hivatali elődje, Luiz Inacio Lula da Silva puccshoz hasonlította az elnök elmozdításának kísérletét.

Lula maga is nyomás alatt van. A Legfelsőbb Bíróság ebben a hónapban felfüggesztette Rousseff kabinetfőnökévé való kinevezését, és a jövő héten várható végleges döntés az ügyben.

Az ellenzék szerint az elnök azért adta a pozíciót Lulának, hogy az megmeneküljön az ellene folyó nyomozás, és a pénzmosási vádakkal kapcsolatos esetleges későbbi eljárás elől.

A brazil jog szerint a kormánytagok ellen csak a Legfelsőbb Bíróság folytathat eljárást, alacsonyabb szintű bíróságok nem.

Tömegtüntetéseken követelték Rousseff elnök elmozdítását, például São Paulóban és Rio de Janeiróban.

A kormány támogatói is többször felvonultak, akik azt mondják, hogy az elnök egy olyan hadjárat áldozata, amelynek célja a Munkáspárt kormányból való eltávolítása .

További hasonló cikkekért látogassa meg a Latin-Amerika társaság oldalát!