A második világháború után az Oszmán Birodalmat felosztó 1916-os Sykes-Picot-egyezmény aláírásával létrejött többek között a modern Irak, Szíria, Örményország és Palesztina. A megállapodásból azonban kihagyták a térség egyik legnagyobb etnikumát: a kurdokat. Száz évvel később 20 millió kurd él Törökországban – az össznépesség 18 százalékát teszik ki –, akik azóta is harcolnak függetlenségükért és puszta létükért.
Nincs kurd-kérdés, csak terror-probléma
Törökország taktikája éveken keresztül az volt a kurd nacionalizmust leküzdendő, hogy úgy tettek, mintha nem is léteznének. Amikor török csapatok harcoltak a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK), a kormánypropaganda továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy a kurdok a törökök – és nyelvük – egy alcsoportja, mely utóbbinak hivatalos használatát betiltották. Erdogannak nem volt ilyen szeszélye: az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnökeként béketárgyalásokat folytatott Abdullah Öcalannal, a PKK alapítójával és a mérsékelt kurdokkal. Az elmúlt hónapokban azonban – ahogy a világ az Irakban és Szíriában történt tragédiákra figyelt – Erdogan félretolta az elért eredményeket, még halálosabb kegyetlenséggel indítva újra Törökország kurdok elleni harcát.
Az állam különösen nagy erőket mozgósít a PKK ellen. A köztársasági elnök legutóbb bejelentette, hogy a jövőben el kívánja pusztítani az ellenálló erőket, és megígérte, hogy folytatja a csatát, „amíg a térség meg nem tisztul a terroristáktól”. Mint mondta, nincs „kurd-kérdés”, csak „terror-probléma”.
A már több mint 250 ezer áldozatot követelő konfliktus hatodik évére 4,6 millió török menekült telepedett le a szomszédos országokban. Törökország egyedül 2,5 millió szír migránst fogadott be.
A török Dogan hírügynökség jelentése szerint százak menekültek el a Törökország dél-keleti részén fekvő, kurd többségű Diyarbakirból, mióta kijárási tilalmat rendeltek el a városban, ahol a tilalom elrendelése előtt egy nappal 3 török katona és 20 kurd harcos halt meg az utcai harcokban. Január 27-én a török hadsereg 11 – vélhetően PKK-s – embert ölt meg a szír határhoz közel eső Cizrében, és 9 másikat Sur kerületben, ahol 2015. december óta 134 kurd felkelő halt meg. A február 17-i, 27 emberéletet követelő ankarai terrortámadás felelősévé egy kurd milicistát tettek; a bűncselekmény a politikusok szerint mélyíti a Szíria és Törökország közötti konfliktust.
Polgárháború felé
A kurdokat támogató legerősebb török politikai párt vezetője 2015 őszén arra figyelmeztetett, hogy az ország a polgárháború szélén áll az állami erőszakszervezetek és a kurd szeparatista harcosok közti konfliktus miatt. A Demokratikus Néppárt (HDP) társelnöke, Szelahattin Demirtasz észrevételeit a 2015 szeptemberi, pártja irodái ellen intézett bombatámadás után tette, melyekért a bejelentések alapján a nacionalista csőcselék a felelős.
A Demokrata Régiók Pártja (DBP) társelnökével, Kamuran Yüksekkel készített interjúban a politikus hasonló álláspontot képviselt: „Ha a kormány elutasítja politikája megváltoztatását, a folyamatok polgárháborúba fognak torkollni. Többé-kevésbé már most is olyan helyzetben vagyunk: a több tízezer katona és rendőr ostromolta Diyarbakir lakosainak egy része 41 napon keresztül nem hagyhatta el otthonát a kijárási tilalom miatt. Az emberek az alapvető szükségleteik betöltéséhez szükséges cikkeket sem szerezhették be. Minek kellene ezt hívnunk? Tankok vonultak ki a város utcáira.”
Rozerin
Mikor egy december végi csütörtökön a 17 éves Rozerin Çukur elhagyta otthonát, elvilegg egy barátjához ment jegyzetekért. Soha többé nem tért vissza.
„Néhány órával később a lányom a háborúban volt” – nyilatkozta édesapja. Valószínűleg a Hazafias Forradalmi Ifjúság Mozgalmához csatlakozott, amely a betiltott PKK támogatását élvezi, és szeptember óta Kalasnyikovokkal és taposóaknákkal harcol a török hadsereg ellen Diyarbakir utcáin.
Rozerinnel egy fejlövés végzett. Holtteste január 8-a óta Diyarbakir lezárt régi városrészében van. Az UNESCO Világörökségi Listáján szereplő óváros régóta a kurd ellenállás központja. A lány szülei egy kultúrházban virrasztanak több tucat más szülővel, akiknek gyermekei a legutóbbi délkelet-törökországi összecsapásban vesztették életüket. Azt mondják, csak egy dolgot akarnak: tisztességes temetést biztosítani halottaiknak – a török állam azonban ezt lehetetlenné tette.
A halála óta Kelet-Törökország jelképévé vált lány apja, Mustafa Çukur az 1990-es években rettegésben élt. Akkoriban a régió szinte minden kurd családja valamilyen trauma elszenvedője volt. Beszámolója szerint egyszer török csapatok egy meztelen nőt egy lóhoz kötöttek, amellyel körbevezették őt a falun. Családja arra kényszerült, hogy elmeneküljön az erőszak elől, lányának pedig sokáig nem beszélt múltjáról, „másképp azonnal elkezdett volna politizálni”.
Apja szerint Rozerin pszichiáter akart lenni. Akkor radikalizálódott, amikor az állam kijárási tilalmat rendelt el. Folyton azt kérdezte, miért probléma kurdnak lenni. 2015 decemberében hallott egy három hónapos csecsemőről, aki meghalt Sur régi városnegyedében. „Többé nem tudott aludni” – mesélte apja. Kevéssel ezután, a kijárási tilalom rövid időre történő felfüggesztésekor Rozerin eltűnt. Örökre.
