A kínai légszennyezés szintje olyan magas, hogy a kormány többször is kijelentette: háborút indít ellene. Az ellenség a számtalan autóból, széntüzelésű erőművekből és acélgyárakból kibocsátott levegőben szálló por mikroszkopikus méretű részecskéi, melyek belélegezve a tüdő mélyére jutnak, felszívódnak és bekerülnek a keringésbe – évi közel másfél millió kínai lakos halálát okozva ezzel. Egyes kutatók szerint a helyzet azonban javulóban van.
A tavaly decemberben Pekingben kiadott első vörös riasztás hatására iskolákat zártak be, gyárakat állítottak le és az autók felét kitiltották az utakról – ezzel védve a lakosokat a káros anyagok belélegzésétől.
Dr. Jim Zhang, a Duke Egyetem globális környezetvédelmi professzora szerint a szálló porrészecskék között vannak olyanok, amik még a vírusoknál is kisebbek. Összehasonlítás képpen, a tengerparti homok szemcséi 90 mikrométer átmérőjűek, az emberi haj körülbelül 50-70 mikrométer, a szállóporban lebegő részecskék pedig 10 mikrométernél (PM10) és 2,5 mikrométernél (PM2.5) is kisebbek. A nagyobb részecskék a belégzés után lerakódnak a tüdőben, a kisebbek pedig a vérkeringésbe is bekerülhetnek. „Nehéz olyan adatokat találni, amelyek kimutatnák a légszennyezés hosszú távú hatásait, de alapos okunk van feltételezni, hogy a belélegzett szmog olyan vegyi anyagokat is tartalmaz, ami rákot okozhat egyeseknél” – mondja Zhang.
Hozzáteszi: „nagyon zavaró látni, hogy a 2008-as pekingi olimpia során a levegő megtisztítására tett erőfeszítések ellenére folyamatosan romlik annak minősége. Több tanulmányom igazolja, hogy légszennyezés átmeneti csökkenése is komoly javulást hoz a szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi egészségügyi ban. Sokkal nagyobb születési súllyal hozták világra gyermeküket azok a nők, akik a pekingi olimpia tisztított levegőjű nyolc hete alatt estek teherbe, ami rendkívül fontos tényező a későbbi egészséges életben.”
2008-ban a kínai levegőminőségi adatok államtitoknak minősültek. A kormány 2013 októberéig nem reagált kellőképpen a szmog okozta veszélyhelyzetre, amikor is Kína északkeleti részében olyan magas volt a légszennyezés mértéke, amit már nem titkolhattak el a közvélemény elől. A kínai lakosok úgy gondolták, hogy az ország gazdasági fejlődéséért az egészségükkel fizetnek. A lakosság téma iránti fogékonyságát mi sem mutatja jobban, hogy a 2015-ben Chai Jing – a Kínai Központi Televízió (CCTV) volt riportere – által készített légszennyezésről szóló dokumentumfilmjét (Under the Dome) több mint 200 millió kínai internetfelhasználó látta, mielőtt a kormány végleg betiltotta volna.
A kínai kormány a lakossági panaszokra reagálva új levegőminőséget vizsgáló rendszert állítatott fel, melynek majdnem ezer állomása van, és az óránkénti méréseiben hat légszennyező elemet vizsgál – többek között a kén-dioxidot, az ózont és a PM2.5 „finom” porszemcséket. A mérésekben előforduló elemek felelősek elsősorban a helyi környezetszennyezésért, de az adatoknak az éghajlatváltozáshoz nincs sok közük, mivel a szén-dioxidot, az üvegházhatást okozó gázt nem tartalmazzák. A Berkeley Earth amerikai nonprofit alapítvány kutatói a meglévő mérésekből elkészítették az eddigi legrészletesebb kínai légszennyezési térképet.
Az új megfigyelések alapján arra jutottak, hogy a kínai lakosok 83 százaléka él olyan helyen, ahol a levegő egészségtelennek minősül, a PM2.5-kitettség pedig az amerikai mérések legmagasabb szintjét is átlépi. Ezek a számok az eddig ismert műholdas adatoknál is sokkal rosszabbak – írja az Economist.
Richard Muller, a Berkeley Earth tudományos igazgatója azt mondja, „a pekingi levegő napi negyven szál cigaretta elszívásával ér fel.”Az alapítvány tanulmánya szerint a szmog, évente 1,6 millió ember halálát okozza Kínában.
Hongjun Zhan szerint – aki egykor Kína légszennyezést csökkentő törvényeit írta – a jogszabályok sokat javultak az utóbbi években, de betartatásuk még mindig nem elég hatékony. „Az 1980-as években az emberek nem különösebben foglalkoztak a levegő állapotával. A törvényalkotókon semmilyen nyomás nem volt a végrehajtást illetően: a gyárak sok esetben a mai napig szabálytalanul tárolják a szennyező anyagokat. A törvényalkotók ma sokkal jobb munkát végeznek, mint az én időmben, és a környezeti törvények is sokkal részletesebbek, pontosabbak és átfogóbbak. A végrehajtás is sokat javult Kínában, de még mindig nem tart ott, ahol kellene” – véli Zhan, aki jelenleg egy, a Kínában működő külföldi cégeknek tanácsokat adó amerikai vállalatnál dolgozik.
Li Yan, a Greenpeace kínai munkatársa szerint a légszennyezésre adó reakciókat illetően sokat javult a helyzet Kínában. „A vörös riasztás annak a jele, hogy a kormány kezd tisztában lenni azzal, hogyan kezelje ezeket az extrém helyzeteket. Ezek a környezetvédelmi döntések nem csak a 20 millió lakosú Pekingre vonatkoznak, hanem precedenst teremtenek más kínai városok számára is. A 2012-ben és 2013-ban észlelt rendkívüli légszennyezési állapotok miatt, a kínai kormány előállt egy Nemzeti Légszennyezést Csökkentő Akciótervvel. A terv egyik alappillére, hogy a nagyvárosi régiókban visszafogják a szén használatát. Peking rendkívüli légszennyezése és a vörös riasztás összefüggésben áll Kína széntüzelési függőségével, ami egy meglehetősen energiaigényes módja az ipari növekedésnek. A kínai légszennyezésért elsősorban a széntüzelés felelős, ami az előző évekhez képest először csökkent. Ennek következményeképp a levegő minősége sokat javult Pekingben és környékén, illetve a Jangce-delta régióiban is. Azt látjuk, hogy a megújuló energiák egyre jobban kiveszik a részüket Kína energiaszolgálatásában, és a szén által uralt piacot is kezdik meghódítani. A helyi önkormányzatok és az állami tulajdonú vállalatok még mindig sok pénzt fektetnek be új szénerőművekbe, mintha semmi sem változott volna, azonban kétlem, hogy a jövőben ezek az erőművek kellő támogatást kapnak a fenntartásukhoz, így idővel nem lesz értelmük és be fognak zárni” – véli Li.
Mun Ho, a Harvard Egyetem Kína-projektjének közgazdásza szerint a kínai rendszer rendkívül decentralizált a döntések tekintetében. „A tartományoknak és a helyi városi hatóságoknak nagy hatalmuk van. A rendszer nem úgy működik, hogy a központi kormányzat Pekingben megnyom egy gombot, és az összes törvényt ezáltal rögtön végre is hatják. Az összes város környezetvédelmi hivatala felelős, hogy betartassák a légszennyezés elleni törvényeket, de a végrehajtás különböző szabványok szerint teljesül az ország különböző részein. Az utóbbi harminc évben, egy helyi hivatalnoknak a biztonság fenntartása mellett, segítenie kellett a gazdaság növekedését és új munkahelyek teremtését, feljebb akart lépni a ranglétrán. Ösztönöznünk kell a környezetvédelmi hivatalnokokat arra, hogy a szabályokat ne csak a központi kormányzattal, hanem az egész rendszerrel is betartassák. A váratlan gazdasági visszaesés és az elhúzódó globális recesszió tovább nehezíti az erőfeszítéseket, hogy az embereket meggyőzzük: költséges környezetvédelmi eszközöket vásároljanak, és kezdjenek el energiatakarékos technológiákban gondolkodni” – állítja.
Kína gazdasága hivatalosan körülbelül 7 százalékkal növekszik, de vannak olyan elmaradottabb régiók, ahol ez a szám csak 2 százalék körüli. A növekedés üteme utoljára 1990-ben volt ilyen lassú.
„Az elsődleges szempont nyil