Vasárnap zajlik a francia választások második fordulója, amit valószínűleg az egész kontinens figyelemmel kísér majd, hiszen az egyre növekvő Nemzeti Front most először aratott elsöprő többséget a regionális választások első fordulójában.
Jobbra át
Az Európa szeptember 11-éjének is nevezett párizsi mészárlás nem csak Franciaországot, de az egész kontinenst sokkolta – még akkor is, ha a hosszasan elnyúló előzmények ismeretében számítani lehetett egy ilyen jellegű támadásra. A nyugati világ felnőtt és fiatal generációi számára felfoghatatlan és az élet normális kerékvágásával összeegyeztethetetlen az a brutalitás, amivel ártatlan civilek halálát okozta az Iszlám Állam, hiszen a jelen században egy háborút nem tapasztalt, békeidőben felnőtt társadalomról beszélhetünk. A terrorfenyegetettség ilyenfajta realizálódása kétségkívül újabb löketet adott az Európa-szerte amúgy is egyre erősebbnek számító jobboldali pártok térnyerésének.
Ezt a nyugati médiumok egy része összességében inkább negatív jelenségként mutatja be és alapvetően két álláspont jelenik meg: az egyik szerint tartani lehet egy a kontinens egészére kiterjedő demokráciaellenes fordulattól, a másik oldal szerint viszont a helyzet nem jelent igazi veszélyt, mivel a jelentősége még így is elhanyagolható. A képet csak bonyolítja, hogy a jobboldaliság egy viszonylag ritkán definiált, nagyon sokféle ideológiát tömörítő fogalom, amely nemcsak országonként mutat eltérő beállítódást, de sokszor még a pártokon belül is különböző irányelveket preferáló blokkokra bomlik. A külföldi sajtót olvasva úgy tűnhet, hogy a negatívumok egyértelműbbek ezekkel az ideológiákkal kapcsolatosan, mint azok a jellemvonások, amelyeknek köszönhetően mégis nagy támogatottságot tudhatnak maguk mögött. A fentiek tükrében meglehetősen nehéznek bizonyul a jelenség mélyére nézni.
A jobboldaliság kérdésével foglalkozó cikkekben gyakran jelenik meg a homofóbia, xenofóbia és az intolerancia – amely beállítódás szöges ellentétben áll az uniós szlogennel: „egység a sokféleségben”. Ezeket a negatív kifejezéseket részben vagy teljes egészében a jobboldali pártok populista propagandájához szokás kötni, amelynek köszönhetően azok a gazdasági szempontból hátrányosabb helyzetben lévő széles rétegek számára tudnak valós vagy legalábbis annak tűnő alternatívát kínálni. Ez érv ellen szól az, hogy Dániában és Svédországban, és most már Németországban – tehát jó gazdasági helyzetű európai országokban – is erősödnek a jobboldali csoportosulások.
E két ellentétes nézőpont vizsgálata azért is érdekes, mert a most is zajló folyamat tulajdonképpen a demokratikus keretek megtartásával zajlik – azaz kimondható, hogy amíg a jobboldal képviselői legális pártokká szerveződve kampányolnak a szavazatokért, addig eszközhasználatukat tekintve a fennálló rendszeren belül mozognak, annak ellenére, hogy a jobboldali csoportosulásokat általában sztereotípiából is sokan azonnal elítélik. Az Európai Unió intézményrendszerének kidolgozásakor az alapítók – egyéni gazdasági érdekeik mellett – azt tűzték ki célul, hogy létrehozzák a lehető legdemokratikusabb politikai konstrukciót, amely képes fenntartani a status quot, valamint tartós békét kialakítani. Ez persze nem az érdekérvényesítés és a politikai játszmák eltörlését jelentette, hanem azon a feltételezésen alapult, hogy ezzel egy olyan közeg megvalósítása válik lehetővé, amelyben a felek meghatározott keretek között mozoghatnak, és amely így egy a korábbinál jóval kiszámíthatóbb, stabilabb és biztonságosabb világot eredményez. Ezzel megvalósult az EU egyik legfontosabb elve: az önszabályozás, amelynek részét képezi a közös Európai Parlament, valamint a képviselők megválasztásához szükséges népszavazás intézménye, amelynek megfelelő működéséhez szükség van bizonyos fokú egymás iránti toleranciára és a mindenkori ellenzék sokszínűségére.
A Nemzeti Front háttere
A francia Nemzeti Front 1972-ben alakult több jobboldali ideológiát egyesítő pártként, melynek alapvető elvei a bevándorlás-ellenesség, az euroszkepticizmus és a törvényszegőkkel szembeni zéró tolerancia voltak. A média gyakran hivatkozott a „Köztársaság Ördöge” néven a pártot alapító Jean-Marie Le Penre radikális nézetei miatt. Hagyományai az 1789-es francia forradalomig nyúlnak vissza, melynek létjogosultságát és annak következményeit is elvetendőnek tartják. Sokat merítenek az Action Française nevű mozgalom tevékenységéből is, mely egy 19. századi monarchista szervezet volt, és amelynek utódja még ma is létezik. A kezdeti szélsőséges nézeteihez képest a párt a további évtizedekben egyre inkább a konszolidáltabbá vált, majd 2011-ben az alapító bejelentette nyugdíjba vonulását – a helyét pedig lánya, Marine Le Pen vette át. A békésnek tűnő fordulat háttere szövevényes politikai okokra vezethető vissza.
A jobboldallal kapcsolatos általános elképzelések közé tartozik a korábbiakban megemlített xenofóbia és homofóbia mellett például az antiszemitizmus is, amit azonban jobboldali csoportok közül is sokan egy elavult nézőpontnak tekintenek – annak ellenére is, hogy a nemzet védelme a konzervativizmus alapelveihez visszanyúlva továbbra is fontos szerepet játszik. Egyes források szerint Marine Le Pen távolíttatta el saját apját a párt éléről, mégpedig azért, hogy megszabadítsa a szervezetet a démoni jelzőtől. Ebben az is szerepet játszott, hogy felismerte: az Iszlám Állámmal szembeni küzdelemben összefogásra van szükség, a probléma pedig az összes nemzetállamot ugyanúgy érinti. A döntést többek között izraeli szakértők is örömmel fogadták.
Az persze kérdéses, hogy az ilyen fordulatok mennyire vehetőek komolyan, hiszen a politikai manőverek, az érdekcsoportok belső stratégiái és tágabb értelemben vett célkitűzései a kívülálló számára nem mindig láthatóak tisztán. A politika területén ezért az ehhez hasonló kijelentések torzításként vagy egyszerű hazugságként való bemutatása is időről-időre megjelenik, ami gyanakvásra adhat okot – pedig a diplomácia eszköztárához hozzátartoznak az időszakos megállapodások, összefogások is, még akkor is ha ezek mögött nincsen teljes konszenzus.
A jobboldaliság motorja
A GeoCurrents elemzése rámutat a korábbiakban már említett tényre, miszerint a gyakori sztereotípiák ellenére a jobboldal napjainkra meghaladta a klasszikus nacionalista-fasiszta eszméket és néhány, a hagyományhoz jobban ragaszkodó kisebbségben lévő mozgalmat leszámítva egy sokkal nehezebben kategorizálható, ideológiájában új irányvonalat vett. A jelenlegi jobboldal legalább olyan összetetté vált, amilyen a baloldal: magába olvaszt Európa-pártiakat, euroszkeptikusokat