Kocsi Ilonával, a Manager Magazin főszerkesztőjével és a Világgazdaság főmunkatársával jártuk körbe a média-manipuláció témakörét, és beszélgettünk a média és társadalom egymás életében vállalt szerepeiről és hatásairól.

Ma minden oldalról ömlenek ránk az információk: hogyan lehet kiválasztani közülük a relevánsakat?

E tekintetben nehéz helyzetben vagyunk Magyarországon: nincs egy, teljesen megbízható hír–, illetve információforrás – ha valaki jól informált akar lenni, akkor több oldalról érdemes tájékozódnia és az így megszerzett információk alapján kialakítania magának egy képet. Ez szinte már „hitbéli” kérdés is, vagyis mindenki más hírforrást tart kellően megbízhatónak ahhoz, hogy elsősorban, esetleg kizárólagosan abból informálódjon.

Sok szerkesztőség törekszik arra, hogy objektív és részletes információt adjon, azonban – és ez Magyarországon különösen gyakori – mindig mindenki gyanúba keveredik, mindenkit beskatulyáznak valahová, ez pedig képes az egyébként helytálló információt is hitetleníteni. Szintúgy – egészen biztosan és természetesen – mindenhol törekednek az olvasók-nézők számának növelésére is, azonban az ehhez használt bulvárelemek esetleg már torzító hatást generálhatnak.

Mindezek mellett egy lapnak értelemszerűen van egy szemléletmódja, más néven irányultsága, ami „szemüvegként” funkcionál, amelyen keresztül az olvasó szemlélheti a világot. Egy komoly lap mindig igyekszik a tényeket teljes egészében feltárni, viszont a tálalást maga választja meg – ez szép szóval egyfajta állásfoglalást, cinikusabban nézve manipulációt jelent.

Mikor állhat a tények torzítása közvetlen érdekében egy médiumnak?

Szükségszerűen torzít abban az esetben, ha egy médium szoros kapcsolatban áll egy forrással – legyen az információs vagy pénzügyi forrás. Olykor a lap léte múlhat azon, hogy milyen szépeket vagy rosszakat ír valakiről vagy valamiről, így megteszi: először kisebb mértékben, majd talán nagyobban is.

Felismerhetőek a manipuláció jelei a szakmabeliek számára?

Általában igen: egy médiában jártas személy saját, vagy kollégái tapasztalatából tudja, hogyan működik ez a „trükk”. Amennyiben még számára sem ismerhető fel, vagy egy, a tartalom szempontjából jelentéktelen torzításról lehet szó, vagy egy mesterszintű manipulációról. Az amatőr, túlzott torzítás taszítja az olvasókat, hisz egy értelmes ember irtózik annak felismerésétől, hogy meg akarják vezetni – ha azonban egy manipuláció a hitelesség benyomását kelti, elképzelhető, hogy még a hozzáértők figyelmét is elkerüli.

Tanulhatóak a manipulálás eszközei?

Sok mindenre rájöhetünk ezzel kapcsolatban már akkor is, ha saját magunkat olvasóként elkezdjük megfigyelni, mire hogyan reagálunk. Lehet játszani a hangsúlyokkal, a címekkel, vagy azzal, hogy egy esemény mely elemét emeljük ki. Ma már a képeknek is óriási szerepük van: egy ellenszenves kép egy pozitív tartalmú szöveggel szemben sokkal erősebb hatással bír a kontraszt ellenére is. Az sem mindegy, hogyan közlünk le nyilatkozatot: a szakmában azt mondjuk, hogy úgy kell nyilatkozni, hogy egy mondat vagy mondatrész ne élhessen önálló életet. Az emberek félreértik, amit félre akarnak érteni. Egy mondat kiragadása a szövegkörnyezetéből valójában a manipuláció egyik legcsúnyább eszköze.

Hol húzódik a torzítás etikai határa?

Nehéz pontosan megjelölni a határokat – minden lapnál máshol van, minden esetben mérlegelni kell. Ha egy szerkesztő egyszer egy nagy szenzációval állt elő, amelynek a hatására megnőtt az olvasószám, akkor onnantól kezdve lehet, hogy mindenből szenzációt akar csinálni, vállalva a helyreigazítási és perköltséget is, mert a magasabb bevételből adódóan ez megéri neki anyagilag. Ettől függetlenül én azt mondanám, hogy egy publicisztikában nagyobb a szabadság, a vélemény messzebb mehet, de az sem sértheti az emberi méltóságot, vagy esetleg vallási érzelmeket.

Ezek szerint a Charlie Hebdo januárban átlépte volna ez utóbbi határt?

A karikatúránál nagyobb a mozgástér, de való igaz, hogy ez esetben egy réteg vallási érzelmeit mélyen megsértették. Valahol emiatt természetesen messzire mentek – ennek ellenére nem tudnám kategorikusan kijelenteni, hogy az újság szerkesztősége a hibás, hiszen annak az újságnak ez a profilja, s egy gúnyrajz mindig sért valakit. Felnagyít egy sokszor mély érzelmeket, akár hitet érintő jelenséget. A szatíra is egy termék, amit el kell adni. Ha az emberek úgy érzik, hogy ez túlmegy a jó ízlés határán, akkor nem veszik meg a terméket, nincs további kereslet és a lap tönkremegy. Nem ez történt: megvették, sőt több milliós példányszámot értek el – a tragédiából végül profit lett.

Jellemzően a tragédia mindig nagyobb sikert arat, mint a jó hír…

Igen, mert nagyobb érzelmeket vált ki az olvasókból. Milyen jó hír „érne fel“ több ezer vagy akár csak több tíz halottal? A lottóötös hírére ma már nem tódulnak az olvasók: életünk részévé vált. Nagyon nehéz egy örömhírrel akkora érzelmi hatást kiváltani, mint egy tragédiával. Az érzelmi azonosulás az olvasónál is fontos – a jó hírek esetében sajnos ez nem olyan intenzív.

A társadalom érzelmei tehát fontos szerepet játszanak a média alakulásában?

Abszolút, alapvetően egy kölcsönhatásról beszélhetünk a média és a társadalom között, ma azonban az utóbbi olyan szinten érzelemközpontú, hogy közvetlen hatást gyakorol a médiumok életére. Főként és elsősorban a társadalom túlpolitizáltságára gondolok: az ideológiai beállítottság eredetileg csupán egy világnézeti hovatartozást jelentene, ami az ember alapvető személyiségi jegyeit és értékeit nem befolyásolhatná, mégis, ma családokat, barátokat választ szét ez a kérdés, pedig a látszat ellenére nincs is akkora különbség a politikai felek között. Nem éri meg, hogy ne racionálisan gondolkodjunk.

Mi a következménye mindennek egy médium életében?

Magyarországon a politika hitkérdéssé vált, s ez rányomja bélyegét a mindennapokra: ha az emberek az egyik oldal híveivé váltak, onnantól gyakran nincs hallásuk az ellenérvekre. Ebből adódóan nem fogékonyak a mélyreható, oknyomozó elemzésekre, amelyek megmozgatják az agyat, nincs igény a kérdések megvitatására. Ma kevés esélye van annak, hogy az ember tényszerűen végig tudjon gondolni valamit, mielőtt még elragadják az érzelmei. Pedig jó lenne, ha józan és racionális információkból táplálkozó olvasóink lennének, de a jelenlegi helyzet sajnos nem ennek kedvez.

Tud a média enyhíteni ezen a kialakult helyzeten?

Igen, bár a média formái és forrásai folyamatos átalakuláson mennek keresztül, maga a szerepe és befolyásoló hatása továbbra is megmarad. A médiának mindig is sugallnia kell a toleranciát, befogadó –és elfogadókészséget. Az amerikai filmekben például megfigyelhető, hogy társadalmi üzenetet is hordoznak: ilyen például a különböző bőrszínű emberek szerepeltetése, vagy a női vezetők megjelenítése a filmvásznon. Természetessé teszik számunkra a sokszínűséget azzal, hogy rendszeresen szembesítenek bennünket az élet különböző területeivel és esetleges kihívásaival, ezzel közvetlenül hatva elménkre. Ez egy kölcsönhatás: amikor ez a fajta gondolkodás beépül a mindennapokba, más témák kezdik el foglalkoztatni a társadalmat – és ezért a média is másképp kezd el működni.

Ne feledjük, hogy ez is egyfajta manipuláció – d