Az elzárt diktatúra egyik telekomszolgáltatója felsőbb utasításra kényszerül a sztenderd 191-es hívószámot 1912-re, Kim Ir Szen születési évére változtatni. A változtatás a külföldi lakosokra is vonatkozik. Mindeközben a rezsim jelzavarással igyekszik ellehetetleníteni a becsempészett telefonok külföldi kommunikációját, azonban ezzel egyes kínai telefonhálózatok tevékenységét is akadályozza a határ mentén.
A két legnagyobb észak-koreai telefonvállalat voltaképpen földrajzi törésvonalak mentén szolgálja ki az ország lakossának azon részét, akik megengedhetik maguknak a telefonálás luxusát: az északi provinciákban az olcsóbb Kangsung Net, délen a Koryolink népszerűbb – utóbbi kényszerül hívószámának módosítására. (A vállalatot egy egyiptomi telekomcég alapította, azonban képtelennek bizonyultak a profit kijuttatására az országból, és úgy tűnik, teljességgel elveszítették az irányítást a cég fölött a rezsim tevékenységének köszönhetően.) Több mint 2,5 millió felhasználójuk van 2008-as indulásuk óta – holott egy egyszerűbb mobiltelefon is az éves átlagfizetés ötödébe kerül. Legtöbb előfizetőjük a pártelit köreiből kerül ki – nem csak az árak miatt, de azért is, mert a kormánytól kell hivatalos engedélyt szerezni a felhasználóvá váláshoz. Nyáron csökkentették ugyan a tarifákat, de csak az első négy óra beszélgetésre és húsz szöveges üzenetre vonatkozóan.
Már csak azért sem egyszerű az észak-koreai telefonálók élete, mert a Kangsung Net csomagja alig 200 perc beszélgetésre biztosít lehetőséget – viszont a további számlákat legalább nem külföldi valutában kell fizetni, ami komoly tényező: egyre kevesebb helyen fogadják el a koreai wont az országon belül alacsony értéke és instabilitása miatt. Az észak-koreai taxisok is csak dollárral tudnak fizetni a benzinért, ezért felárat számítanak fel azoknak az utasoknak, akik wonban kívánják kiegyenlíteni a számlát.
Mindeközben „fejlődik” az infrastruktúra: az észak-koreai telefonhálózatokon keresztül most már el lehet érni Kína egyes területeit a nemrég épített új adótornyoknak köszönhetően – a kereskedők és csempészek nagy örömére. „Mivel korábban csak a határvidékről tudtunk áttelefonálni, több ellenőrző ponton is át kellett kelnünk hozzá” – nyilatkozta a Daily NK forrása. A külföldre szóló hívások ettől függetlenül illegálisak maradnak, de a komoly büntetések és a jelzavaró berendezések segítségével sem tudja teljesen elfojtani a rezsim a kommunikációt és a kereskedelmet a kínaiakkal.
„A legtöbb kínai kapcsolatunk dialektusa és hanghordozása rendkívül hasonlít a miénkre, a kormány embereinek tehát nehéz beazonosítani, hogy belföldi vagy külföldi hívásról van-e szó” – tette hozzá a forrás, megjegyezve, hogy az emberek továbbra is tartanak a lehallgatóeszközöktől, ezért rövid, célratörő beszélgetéseket folytatnak csak a kínai kereskedőkkel. A jelek zavarására használt eszközök „nem bombabiztosak” – de a jelek szerint kellően hatékonyak ahhoz, hogy egyes kínai telefonhálózatok tevékenységét megzavarja, illetve, hogy ellehetetlenítse a segélyhívásokat bizonyos régiókban. A helyi kínai önkormányzatok a helyi észak-koreai konzulátuson tiltakoztak, de a rezsim képviselőinek „abszurd” válaszreaciója az volt, hogy Kína fizessen a jelzavarás leállításáért. Sokan elköltöznek a területről annak érdekében, hogy érdemben használni tudják telefonjaikat.
Érdemes megjegyezni, hogy a korábban használt – nagyjából 250 dollárért megvásárolható – csúsztatós telefonokat most már kicsempészik Észak-Koreából, hogy továbbadhassák a kínaiaknak; helyette most már a diktatúra szürkegazdaságában is az okostelefonok dívnak.
