Egy hónappal ezelőtt szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy elveszítse az elnökválasztást Daniel Scioli, a leköszönő argentín elnöknő támogatását élvező jelölt – 1983 óta azonban most harmadjára lesz az országnak non-peronista vezetője. A Cristina Fernández de Kirchner és férje elnökségei által fémjelzett „Kirchner-korszak” vége potenciálisan az egész latin-amerikai régió politikáját jobbra tolhatja.
A 2013-as parlamenti választások előtt az akkori elnök asszonyt támogató szövetségnek, a Győzelmi Frontnak politikusai azzal a tervvel álltak elő, hogy ha a választásokon alkotmányozó többséget szereznek, akkor az alaptörvény módosításával lehetővé teszik harmadszori indulását is. A terv meghiúsult, ugyanis a Győzelmi Front megnyerte a választásokat, de alkotmányozó többséget nem szerzett. A tervezet viszont nagy vitákat váltott ki párton belül, melyek végül ahhoz vezettek, hogy Sergio Massa korábbi kabinetfőnök, egyben Tigre város polgármestere kilépett a Győzelmi Frontból és megalapította saját, Megújulási Front névre keresztelt szövetségét, melynek égisze alatt most Maurício Macri, Buenos Aires polgármestere megnyerte a választást.
A Győzelmi Front támogatói a jelentések szerint „nehezen tudják elfogadni a vereséget” a szavazás második fordulójában – az ország történetében korábban mindig sikerült egyértelmű győztest hirdetni az első forduló után, ahol Scioli most a szavazatok 36,7%-át szerezte meg, minimális előnnyel Macri 34,5%-ához képest. A második fordulóban a választók azonban komolyan megbüntették a leköszönő elnök pártját konfrontatív kül- és protekcionista gazdaságpolitikája miatt, melynek köszönhetően az ország egyre növekvő fiskális deficittel és kétszámjegyű inflációval néz szembe.
Macri alig egy hónappal ezelőtt még jelentéktelen szereplőnek tűnt az elnökségért folytatott harcban: az ötvenhat éves mérnök sikeresen egyesítette maga mögött az argentín politikai élet összes olyan szereplőjét, akinek elege lett Kirchner politikájából. A korábban a Boca Juniors futballklub elnökeként tevékenykedő Macri győzelmi beszédében elutasította a revansista politikát – pontosan tudva, hogy szüksége lesz a peronista kormányzók és szakszervezetek támogatására, valamint arra, hogy kiegyezzen a parlament mindkét házában töbséggel rendelkező Győzelmi Fronttal. 1983 óta most harmadjára lesz az országnak olyan vezetője, aki nem ezt az ideológiát követi, egyben az első jobbközép miniszterelnök – Macri egyik ilyen elődje sem töltötte ki ciklusát.
Bár győzelmi beszédében – melyben „történelmi napnak” nevezte a mait – kevés volt a konkrétum, egyértelműnek tűnik, hogy az új elnök a megosztott ország gazdasági reformját tartja a legfontosabbnak. Komoly infrastrukturális fejlesztésekkel és a jelenlegi segélyprogramok növelésével kampányolt Argentína szegényebb részeiben – a legfontosabb elem programjában azonban a szabadpiaci politika támogatása, melynek kapcsán „nehéz és lassú reformok” várhatóak az elemzők szerint, a helyzet ugyanis több, mint komplikált.
Az argentínk jegybank valutatartalékainak kétharmadát kényszerült eladni annak érdekében, hogy továbbra is mesterségesen magasan tarthassák a peso értékét – Macri beiktatása után nagy valószínűséggel leértékelés várható, mely már most tüntetésekkel fenyeget. Az új elnöknek emellett fenntarthatatlan kormányzati kiadásokkal és a fennálló tőkekontroll-rendszer szétverésével is szembe kell néznie, miközben a 2002-es államcsőd óta képtelenek forrásokat bevonni a nemzetközi piacról, tavaly nyáron pedig ismét bejelentették fizetésképtelenségüket.
Nem Argentína az egyetlen, ahol a baloldali ideológiát képviselő politikai vezetők helyzete nehezebbé vált: Latin-Amerika-szerte – különösen Brazíliában (ahol az elnök recesszióval és korrupciós botrányokkal küszködik) és Venezuelában – komoly népszerűségvesztéssel néznek szembe, miután a magas nyersanyagáraknak köszönhető egy évtizedes gazdasági fejlődés lelassulásával kell szembenézniük. Győzelme az elmúlt tíz-tizenkét év baloldali kormányai helyett liberálisabb politikai formációk megerősödését jelentheti a régióban a szakértők szerint. Macri maga is kiállt a tavaly politikai okokból letartóztatott Leopóldo López venezuelai ellenzéki politikus mellett, tovább komplikálva a helyzetet. (Az új elnök egyébként is az USA felé tendálna külpolitikája terén az eddig jellemzően szorosabb venezuelai és iráni kapcsolatok építése helyett, valamint a Falkland-szigetek kérdésével kapcsolatban is enyhébb hangot kíván megütni.)
