„Budapesten a hátrányos helyzetű tanulók aránya az általános iskolákban 15,5%, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilason 91%” – olvasható a Bódvaszilasi Általános Iskola első osztályos diákjainak közreműködésével létrejött Felhőkönyvben. A MOME EcoLab, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fenntarthatósági kutatócsoportja ilyen és ehhez hasonló társadalmi problémák megoldásán dolgozik a kreativitás, összefogás és építészet segítségével, hiszen így „olyan értékek teremthetők, amik egyébként nem jönnének létre talán soha.” A csapat projektjeiről és a Bódva-völgyben végzett munkájáról a labor vezetőjét, Fehér Borit kérdeztük.
Mikor és hogyan jött létre az EcoLab?
Az EcoLab a MOME egyik horizontális kutatólaborja, ami 2010-ben jött létre Kopek Gábor, az előző rektor kezdeményezésére. Az alapítója Barcza Dániel, a jelenlegi stratégiai rektorhelyettes, illetve az alapító csapatban magam is szerepeltem. Négy ilyen horizontális, interdiszciplináris kutatócsoport működik az egyetemen – az EcoLab az egyik ezek közül, amely a fenntarthatósággal foglalkozik.
Hány résztvevője van a labornak?
A csoport magja a fenntartható várostervezéssel is foglalkozó Barcza Dánielből, Schmidt Andrea szociológus közgazdászból, valamint belőlem épül fel, illetve mellette Szerencsés Rita projektmenedzserünkből, aki nélkül terveinket nem tudnánk megvalósítani. A csapatunkhoz évről évre különböző hallgatói csoportok csatlakoznak. Fő fókuszunk a szociális építészet, a fenntartható gondolkodás ökológiai és szociológiai vonatkozásban. Célunk, hogy a frontális előadásokkal szemben ezek az elvek a projekteken keresztül jussanak el a hallgatókhoz. Munkáinkba elsősorban MOME-s diákokat vonunk be. Fontos számunkra, hogy ne a kredit motiválja a jelentkezőket, hanem az elhivatottság. Szakértők segítségét is kikérjük: a projekttől függően ökológus, kertész, kommunikációs szakember erősíti a csapatunkat. Minden esetben képzéseket tartunk a projekt megvalósítása előtt – a helyszínen, az ottani közösség bevonásával dolgozunk –, melyek során felkészítjük a hallgatókat a munkára.
A Máltai Szeretetszolgálattal közösen kezdték el a veszprémi Toronyház-projektet. Mondana erről néhány szót?
Az EcoLab fő mozgatórugója az a gondolat volt, hogy egy kis beavatkozással jelentős változás eredményezhető – ez azonban sajnos ennél a projektnél nem működött. Egy Veszprémben elhíresült épület, a „pokoli torony” revitalizációja és fenntartható működtetése lett volna a célunk ebben a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezésével hozzánk került projektben.
Célunk a rettenetes állapotban lévő lakóépület teljes újraértelmezése volt a fenntarthatóság szempontjából. Azt szerettük volna, hogy az embereknek legyen lehetőségük munkát vállalni, valamint üzleteket nyitni az épületben – ezzel egy olyan, többfunkciós házzá válhatott volna, ahol az ott élők bevételhez is juthatnak. Ez azonban sajnos egy olyan mértékű beruházásnak bizonyult, amit mi magunk nem tudtunk előteremteni 2010-ben, a válság közepén. Ez akkortájt egy nagyon nagy vállalás lett volna, hiszen a CSR support és a civil kezdeményezések nem voltak annyira elterjedtek, mint napjainkban.
Az EcoLab internetes oldalán látható a Plusz ok projekt is. Mit érdemes tudni erről a kezdeményezésről?
A Plusz ok projekt az EcoLab Bódva-völgyben folytatott, 2011 őszén megkezdett tevékenységéhez kapcsolódik. Az említett projekt Bódvalenkén született, először ott láttunk munkához – az ott felmerülő legnagyobb probléma az élelemhez jutás volt. A Bódva-völgyben sok településen mélyszegénységben élnek az emberek, a hónap végére elfogy minden táplálék és pénz, így képtelenek lesznek akár a legalapvetőbb ételek beszerzésére is – ugyanakkor a helyiek rendkívül büszkék az élelmiszerkultúrájukra. Első lépésként szerettük volna tehát megismerni és megkeresni velük együtt a saját étkezésükhöz kapcsolódó hagyományaikat.
Ennek kapcsán készítettük el a Széchenyi István Szakkollégium diákjaival a „Masina-Szocio-gasztronómia Bódvalenkén” című könyvünket, ami valójában egy receptgyűjtemény erről a csodálatos vidékről. Elsősorban abban nyújtott segítséget, hogy az ott élő közösséggel kölcsönösen megismerhessük egymást – ennek köszönhetően tudtunk elkezdeni közösen dolgozni.
Kiderült, hogy a helyiek rendszeresen járnak az erdőbe gombászni, illetve elképesztő tudásuk van a gyógynövényekről, az ehető vadvirágokról. Ennek a felismerésnek köszönhetően jutott eszünkbe, hogy tervezzünk egy növény- és gombaszárítót, melynek segítségével a növények nedvességének kivonását követően közel tízszeres áron tudták volna eladni a begyűjtött terméseket. Ez egy üzleti gondolat volt a részünkről, amivel szerettünk volna hozzájárulni a helyi lakosok bevételének növeléséhez.
Sajnos azonban azt nem kalkuláltuk bele a tervünkbe, hogy egy ilyen jellegű szárítórendszer működtetése egy rendkívül komplex üzleti modellt igényel, amire egyetemi kutatólaborként nem állnak rendelkezésünkre a szükséges erőforrások. Ezen felül egyre erősödött bennünk az az érzés is, hogy a közösségnek egy hosszú lefolyású megoldás helyett gyors segítségre lenne szüksége. Prioritást élvez az, hogy holnap lesz-e miből ételt vásárolniuk. Ez volt az a pont, ahol falba ütköztünk: a helyi lakosok nem látták a terv megvalósíthatóságát, így a Plusz ok projektből csupán egy szárítórendszer prototípusa és egy meg nem valósult terv maradt. Amennyiben lenne egy társadalmi vállalkozó, aki meglátná a lehetőséget az ötletben, elképzelhetőnek tartom, hogy akár újra elkezdhetnénk a munkát.
Magyarországon több hátrányos helyzetű régió is található, mélyszegénységben élő családokkal. Miért pont a Bódva-völgye lett a projektek helyszíne?
Pásztor Eszter, a bódvalenkei freskófalu megálmodója eljött hozzánk egy kerekasztal-beszélgetésre, amit követően elkezdtünk beszélgetni a munkájáról. Végül összebarátkoztunk – így vette kezdetét a mai napig tartó Lenkeprojekt. Emellett azért esett a választásunk Magyarország eze