Tony Blair a CNN-nek adott interjújában bocsánatot kért az iraki háborúért, fenntartja azonban, hogy a térség állapotáért nem kizárólag az évezred eleji beavatkozásért felelős koalíciót kell hibáztatni. A szakértők véleménye messze nem ennyire kategorikus.
„Természetesen nem mondhatjuk, hogy a Szaddámot 2003-ban eltávolítók semmilyen felelősséggel nem bínak a térség 2015-ös állapotáért” – nyilatkozta a volt miniszterelnök. „Fontos azonban látni, hogy az arab tavasz Irakra is hatással lett volna, valamint az Iszlám Állam Szíriából és nem Irakból eredeztethető” – tette hozzá. Bár elnézést kért az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hírszerzési adatok téves volta miatt, fenntartja, hogy a diktátor eltávolítása pozitív hatással járt – ahogy a korszak döntéshozói (és rokonaik) is teszik. „Még a mai helyzetet nézve is jobb, hogy már nincs a helyén” – folytatta Blair.
Bár Szaddám diktátor és agresszor volt, a The Atlantic cikke szerint egyáltalán nem egyértelmű, hogy eltávolítása pozitív fejleménynek bizonyult a térség szempontjából.
Ami az Iszlám Állam felemelkedését illeti, Joby Warrick, a Washington Post újságírója Black Flags: The Rise of ISIS című könyvében leírja, hogy az al-Kaida iraki szervezetének alapítója – mely szervezet a mai Iszlám Állam előfutárának tekinthető – miképpen építette ki terroristahálózatát a Szaddám halálát, illetve pártjának az Egyesült Államok vezette teljes kiiktatását követően kialakult hatalmi űrnek köszönhetően. „Az átalakult Irakban kellő szabadságot és erős szövetségeseket is talált – Szaddám egykori katonai vezetői nála is komoly pozíciókat szereztek, mások pénzt és hadi információkat adtak. Mint később kiderült, legnagyobb autóbombáinak alapanyagát a tüzérségi lövedékek adták.”
Az Iszlám Állam törvénykezése a saria törvények extrém interpretációjára épül. A cigarettázást, az alkoholfogyasztást, a nyugati öltözékek viselését korbácsolással büntetik – vagy még rosszabbal.
Egy szíriai férfi arról számolt be, hogy egy dohányzó tinédzser kezét lefogták és hentesbárddal csapták le a két ujját, amivel a cigarettát tartotta, majd minden ellátás nélkül kidobták az utcára.
A kémkedéssel vagy kollaborálással vádolt embereket látványosan, sok ember által frekventált helyen végzik ki, hogy a lehető legtöbben lássák a brutalitást. „Az Igazság tér nevű helyen egy L alakú oszlopra akasztják ki a testeket kampókkal. A körforgalom közepén is rendszeresen végnek ki embereket.”
Az ártatlanság vélelme nem létezik, gyakran a vád ténye is elég a büntetéshez. Sokan halnak meg úgy, hogy szomszédaik kémnek hazudják őket és azonnal végeznek is velük. A lopás vádjáért az ember kezét vágják le – de arra is volt példa, hogy valakit az Iszlám Állam elleni panaszkodáson kaptak és levágták mindkét fülét.
Egy telefonüzlet alkalmazottja azt mondta, hogy ISIS-harcosok rendszeresen ellenőrizték a könyvelésüket és utána felkeresték a vásárlók lakását, hogy leellenőrizzék készülékeiket. Egy tinédzsert megkorbácsoltak azért, mert zenét töltött le és két másikat kivégeztek azért, mert a szír zászló képét találták a telefonjaikon. „Szerintük mindenki kém” – tette hozzá.
A cikk szerint kevésbé lekövethető, de szintén negatív hatással bírt a diktátor eltávolítása a szír polgárháborúra, az iráni befolyás növekedésére, a siíta-szunnita konfliktus kiéleződésére, valamint a kurd nacionalizmus fokozódására is. Núri el-Máliki, Irak első Szaddám utáni vezetője aktívan támogatta a Bassár El-Aszad vezette szíriai rezsimet, amit 2011-ben a New York Times a közel-keleti erőegyensúly átbillenésének egyértelmű jeleként aposztrofált. Egy volt CIA-elemző is Iránt nevezte meg az iraki háború legnagyobb nyerteseként. Ennek hatása ma is látható, ahogy az iráni parancsnokok nyíltan vezérlő szerepet töltenek be az ISIS elleni küzdelemben. Mindemellett a kurd önállósodási törekvéseket is megerősítette a konfliktus, részben azért, mert a környező országok erőszakosabb csoportjai Irakban leltek menedékre. Napjainkban ugyanők jelentik az amerikaiak legfontosabb szövetségeseit az Iszlám Állam elleni harcban, ami a függetlenségi törekvéseik erősödését és ezzel együtt az erőszakos incidensek visszatérését hozta magával Törökországban.
A konfliktusnak köszönhetően több százezer iraki vesztette életét és a folytatódó vérontás a menekültkrízis komolyságát is növelte: hatból egy lakosnak kellett elmenekülnie otthonából 2003 után, és legtöbbjük azóta sem térhetett haza: majdnem felük a szomszédos országokban ragadt.
