A kutatások azt mutatják, hogy az elmúlt huszonöt évben folyamatosan csökken a valódi és az „álgyógyszerek” közti különbség – ráadásul az Egyesült Államokban sokkal gyorsabban, mint máshol.
Ha valaki beteg volt Londonban a tizennyolcadik század végén, az egyik legolcsóbb „gyógyászati” kezelés pár olcsó fémdarab megvásárlása volt. A „Perkins-traktor” nevet viselő kis eszközök állítólag kiszívták testükből a betegséget a „különleges ötvözetük” miatt – amerikai feltalálójuk szerint még George Washington is használta őket.
1799-ben John Haygarth orvos elvégzett egy kísérletet, mely egyrészt ezen eszközök használhatatlansága mellett a képzelőerő hatását is vizsgálta: öt páciensnek a valódiak helyett fából készült másolatokat adott – melyeknek értelemszerűen nincsen különleges ötvözete. Ötből négy páciens fájdalmuk enyhüléséről számolt be, ahogy másnap is, amikor már a fémből készülteket kapták meg. „Micsoda elképesztő hatalma van a képzeletnek!” – írta Haygarth később.
A placebo-jelenség – melynek neve a latin placebo (örömet hozni) szóból, pontosabban a placebo Domino in regione vivorum (örömet hozok Istennek az emberek országában) bibliai idézetből származik – az, amikor a páciensek egyszerűen attól jobban érzik magukat, mert azt hiszik, hogy a gyógymód javítani fog az állapotukon, függetlenül annak valódi hatásairól. Elsősorban fájdalom, kimerülés vagy rosszullét esetén jelenik meg: a placebót bevevő embereknél a vizsgálatok szerint a stressz- és fájdalomtűréssel kapcsolatos agyterületek aktiválódnak.
A klinikai teszteken elvárás – különösen Amerikában – a placebo-effektus figyelembe vétele: a tesztelő csoportok egy része mindig olyan gyógyszert kap, ami nem tartalmaz hatóanyagot. A gyógyszer hatékonyságát aztán a placebós csoport állapotjavulásának levonásával határozzák meg. A különbség azonban egyre csökken, ahogy a placebo-effektus az évtizedek során egyre erősödik. A kutatások azt mutatják, hogy több ismert antidepresszáns potenciálisan elbukna a klinikai teszten, ha most akarnák őket piacra dobni.
Ez a trend rendkívül aggasztó a gyógyszeripar számára, ugyanis egy új készítmény akár egymilliárd dollárba is kerülhet, mielőtt egyáltalán elér az utolsó tesztekig. Senki sem tudja pontosan, mi lehet ennek az oka, de egy montreali egyetem kutatói nyolcvan, a neuropátiás (idegi) fájdalom csillapítását szolgáló gyógyszer teszteredményeinek vizsgálata alapján arra jutott, hogy a trend elsősorban Amerikából eredeztethető.
Két okot valószínűsítenek: egyrészt az USA a világ egyetlen országa Új-Zéland mellett, ahol szabad egyenesen a fogyasztókat megcélozni a gyórgyszerreklámokkal – a placebó-hatás pedig erősen kapcsolódik a páciens előzetes elvárásaihoz. Lehetséges, hogy a rengeteg hirdetés ilyenkor is hatással van a résztvevőkre. Emellett azonban az is szempont lehet, hogy az amerikai klinikai tesztek tovább tartanak és nagyobb mintavétellel készülnek, mint az általában megszokott.
A gyógyszeripari vállalatok abban bíznak, hogy a nagyobb, jobban finanszírozott felmérések eredményesebbek lesznek, de a montreali kutatás vezetője szerint ennek pontosan az ellenkezője történik, ugyanis a jobb anyagi lehetőségek sok olyan aprósággal járnak – akár egy látványos logóval –, amelyek növelik a tesztalanyok előzetes elvárásait. Ugyanez vonatkozik arra is, amikor megbízásos alapon egy erre specializálódott szervezettel végeztetik el a teszteket, melynek munkatársai jobban bánnak a résztvevőkkel, mint az elfoglalt akadémikusok tennék – akár a testbeszédükben is. „Sokkal több adatot igyekszünk begyűjteni, ezért sokkal nagyobb figyelmet fordítunk a páciensekre, valamint ők is sokkal több információval rendelkeznek a gyógyszer várt hatásával és működésével kapcsolatban” – nyilatkozta a BBC-nek a University of Pennsylvania egyik neurológusa. Hozzáteszi: a megbízásos alapon működő szervezetek – lévén profitorientáltak – nagyobb valószínűséggel válogatnak be olyan embereket, akik a valódinál súlyosabb tünetekről számolnak be. „Egyben egyre gyakoribbak az olyan „profi páciensek” is, akik a klinikai tesztekre bevételforrásként tekintenek”.
Ted Kaptchuk, a Harvard Medical School munkatársa egy kísérletében megmutatta, hogy a páciensek előzetes elvárásainak túlzott csökkentése akár a gyógyszer hatását is csökkentheti. Véleménye szerint a kihívás az, hogy a placebo figyelemre méltó erejét a mindennapi orvoslásban jobban kihasználjuk: míg a teszteken a kutatók minimalizálni próbálják az elvárásokat, lehet, hogy a laboratóriumon kívül a képzelet „elképesztő hatalmának” lehető legjobb hasznosítására kellene koncentrálni.
