Csanádi Viktort, az Erdőmentők Alapítvány vezetőjét kérdeztünk a hazai civil szféráról és szervezetének működéséről.
Mivel foglalkozik az Erdőmentők Alapítvány?
Nem csapunk be senkit, tényleg az erdők mentésével foglalkozunk, amihez szorosan hozzátartozik a vadvilág védelme, mert alapfilozófiánk szerint az ember vendég a természetben. Biztos vagyok benne, hogy nem csak mi veszzük észre, milyen hatással van az ember a környezetére – ennek orvoslását tűztük ki feladatul. Először a Budapest környéki, túlhasznált erdőterületeken mentettünk, majd távolabb, az ország számos pontján jelentek meg önkénteseink.
Ki lehet önkéntes Önöknél?
A szó szoros értelmében bárki. Mindenkit várunk, aki egy kicsit is tenni szeretne azért, hogy a természet állapota javuljon.
Mit gondol, milyen összetevői vannak egy sikeres hazai civil szervezetnek?
Minden az önkénteseken múlik: a vezető meggebedhet, de nem ér semmit a szervezet, ha nincsenek kellően elszánt és kitartó volontőrök. A hazai civil szervezetekben a sikeresség és a hatékonyság gátját elsősorban abban látom, hogy bizonyos vezetők lelkesedése rövid mandátumú, és ahogy ez elvész ez a lelkesedés, az önkénteseket sem tudják tovább motiválni.
Mennyire remélte az elején, hogy non-profit szervezetként is lesz miből gazdálkodnia az alapítványnak?
Teljes szívemből bíztam benne, mivel az ügyünk a legfontosabb ügyek egyike. Biztos voltam abban, hogy idővel sikerül megtalálni azokat a forrásokat, melyekből megvalósíthatóak a feladataink.
Az anyagiaktól eltekintve milyen egyéb korlátai lehetnek a működésnek?
Az előbb említett problémákon túlmenően mindenképpen a szakmai együttműködést kell kiemelnem. Bár a mi esetünk nagyon jó, hiszen az összes szakmai szervezettel kitűnő a szakmai kapcsolatunk és együttműködésünk, ez egyébként egy komoly korlátozó tényező lehet: hiába dolgoznának a civilek, a szakmával való együttműködés nélkül alig tudnak hasznos tevékenységet végezni.
Mekkora a szakmai együttműködés súlya az egyesületi munkában?
Gyakorlatilag ebből élünk. Ennek egyik oka az, hogy az önkéntesek soraiban folyamatos a fluktáció, és amikor együttműködünk egy szervezettel, megismertetjük velük a működésünket és értékeinket. Ez sokak számára vonzó, és az együttműködésen keresztül mindez építi a mi szervezetünket. Ugyanakkor rettenetesen fontos az, hogy amikor egy egészen más profilú szervezettel szervezünk közös programot, átadunk nekik egy keveset az eszméinkből. Ennek nem csak ők látják hasznát, hanem az erdő is megérzi. Ilyen az, amikor egy természetvédő csoportot hozunk létre a rákbetegek között, vagy látássérültek számára készítünk elő egy olyan lehetőséget, amely során ők is könnyűszerrel tudnak az erdőről gondoskodni. A harmadik oka pedig, a civil szektorban való pozíciónk erősítése, illetve a civil és a for-profit szektorok közötti kapcsolatrendszer bővítése.
Kikkel van jó kapcsolata az alapítványnak?
Számtalan civil szervezettel, önkormányzattal és persze sok önálló céggel, de meghatározó partnerek a nemzeti parkok, állami erdészetek és a hatóságok is. A felsoroltak mindegyikével más jellegű a kapcsolatunk – van akikkel szakmai, másokkal civil, vagy esetleg támogatási az együttműködés –, de minden esetben kétoldalú kapcsolatról van szó, ami a hosszú távú sikeresség alapvető feltétele.
Mi volt a hozzáállása az induláskor?
Az első perctől kezdve pontosan láttam a célokat, és azt hiszem, hogy enélkül nem is érdemes elkezdeni hasonlót. Az önámítás még átmenetileg sem alkalmas arra, hogy a hézagokat kitöltse, mert mindenképpen tisztán kell látni, és ha a cél nemes és társadalmi igénnyel van körítve, akkor nincs mit gondolkodni rajta. Még mielőtt elkezdtük, akkor tudtam, hogy csak sikeres lehet ez az egész.
Milyen kvalitásokra volt szüksége, hogy egy ekkora szervezet élére állhasson?
Ahogy már említettem, elsősorban nem az én kvalitásaimra van szükség, hanem azoknak az embereknek a szorgalmára és tisztességes munkájára támaszkodunk, akik önkéntesként tevékenyednek a szervezetben. Nem érzem úgy, az „élén állnék”, talán inkább én vagyok a legelkötelezettebb szolgája a célunknak. Ebben a pozícióban az a legfontosabb feladatom, hogy szolgai módon segítsek kiteljesedni azoknak az embereknek, akik a csoda létrehozásán munkálkodnak.
Van még teendő és hely a zöld szektorban?
Azt kell mondanom, hogy tökéletesen túltelített a piac. Sokkal több zöld szervezet van, mint amire szükség lenne, illetve amit el tud tartani egy ekkora ország. Ennek ellenére mégis szükség van újabb és újabb zöld szervezetekre, hogy ki tudják váltani azokat a fél lábon működő vagy „sötétzöld” szervezeteket, akik ugyan a piac igényeit kiszolgálják, de a természetét nem.
Bármilyen munkára rávehetőek az emberek?
Igen, ha stabil célhoz rendeljük a munkájukat. Azonban nem mindenkire igaz, és ez a különböző mentőakciók létszámán látszik is. Egy erdőültetésre vagy láperdei csónakos mentésre szinte korlátlan az a létszám, amit meg tudunk mozgatni, ugyanakkor egy esős időben tartott szemétszedés az erdőn már néha problémás, mert nehezebben áll össze a megfelelő létszámú csapat.
Van olyan hívószó, amire tömegek jelentkeznek?
Igen, vannak bizonyos „varázsszavak”, amelyek vonzóak az emberek számára. Azt gondolom, hogy a civil szervezeteknek szem előtt kell tartaniuk azt, hogy egy dolog az önkéntesek elkötelezettsége, de másik dolog az, hogy mindenki kapni akar valamit. Figyelembe vesszük ezt az emberi alapsajátosságot, így olyan feladatokat kell adnunk, amelyek valami pluszt is adnak. Ilyen például egy mentőakción látott különleges gomba, egy kis nyomolvasási tréning vagy gyógynövényismeret. Azt hiszem, ezek a kiegészítő apróságok rejtik a varázsszavakat, ezek tudnak több embert tudnak megmozgatni.
Hol van jelen az alapítvány az országban?
Gyakorlatilag mindenhol. Hét régiónk van, mely jelenleg 563 tagot foglal magába az ország majdnem minden szegletében.
Milyen társadalmi hozzáállásra utal ez? Ott alakulnak ki erdőmentő csoportok, ahol szükség van rájuk, vagy ahol a közeg alkalmas erre?
Nagyon sok tényező függvénye, hogy hol van sok önkéntesünk. Részben az adott régió anyagi helyzete határozza meg – ha valakinek folyamatosan túlóráznia kell azért, hogy eltartsa a családját, valószínűleg nincsen lehetősége velünk erdőt menteni. Az ország egyes régióiban ez az általános tendencia, így ezeken a területeken kevesebb tagunk van. Az egyetemi városokban pedig sok haladó szemléletű fiatal van, így ezeken a településeken könnyebben alakultak ki az erős bázisaink.
Huszonöt év múlva is erdőknek ugyanarra a tevékenységi körre – az erdők tisztítása, mentése, társadalmi szemléletformálás – lesz szüksége, mint ma?
Abban bízom, hogy nem, mivel folyamatosan igyekszünk már az óvodás kortól kezdve nevelni az ifjúságot, és bemutatni nekik az erdők szüks