Bonyai Péter a hazai szcientológia egyház egyik jelentős szereplője volt, majd tíz év után szakított a szervezettel. 2008 óta blogol magyarországi tevékenységükről, 2011-ben „Szcientológus voltam” címmel írt könyvet tapasztalatairól, most szeptember óta pedig a megfékezésükre frissen megalapított Clarus Animus Alapítvány vezetője.
Hogyan írná le a szcientológiát valakinek, aki sohasem hallott még róla?
Egy nagyon összetett, nagyon komolynak tűnő átverés – talán ez a legkifejezőbb leírás. Az egyházi szerep csupán álarc, a leghatékonyabb módja a hatósági interferencia minimalizálásának. Izraelben például érthető okokból direkt az egyesületi státuszra törekedtek, nem az egyházira.
A mozgalom történetét megvizsgálva láthatjuk, hogy kezdetben nem is egyházként, hanem újfajta tudományként pozicionálták. Bárki által használható terápiás módszerként . amolyan „pszichoanalízis kezdőknek” – állították be tanaikat, többek köszönhetően ezért is terjedt olyan gyorsan, amolyan divatirányzatként. 1952-54 körül alakították egyházzá, ahogy a tevékenységük kiterjedése egyre több hatóság figyelmét keltette fel – hiszen voltaképpen orvosi-pszichológiai tevékenységet folytattak, engedély nélkül. Az egyház 1990-ben került Magyarországra, a kétezres évek közepéig a taglétszám folyamatosan emelkedett, azóta pedig stagnál.
Ön milyen „karriert” futott be a szervezeten belül?
Legalul, utcai könyvárusként, illetve az ingyenes személyiségtesztek értékelőjeként, „direkt értékesítőként” kezdtem tizenhét évesen. Később a tavaly megszűnt közép-európai központban voltam fordító, majd terjesztési osztályvezető, végül vezetőhelyettes. Mondhatni „közös megegyezéssel” távoztam: magam is ki akartam szállni a szervezetből, miközben komoly bizalomvesztés lépett fel velem szemben is. Még két évig az egyház tagja voltam azután, hogy kiléptem a központból, majd minden kapcsolatomat megszakítottam velük.
Korábban azt mondta, hogy a hierarchia felsőbb fokain már jobban rá lehet látni a szervezet működésére. Mit gondol, „lent” vagy „fent” könnyebb kiszakadni?
Ez abszolút emberfüggő. Van, aki „mezei” tagként is évtizedek óta a szervezet boldog tagja, és vannak olyanok is, akik pár év után besokallnak egy magasabb pozícióban. Csak az biztos, hogy minél feljebb van valaki a szervezetben, annál nyilvánvalóbb számára, hogy nagyon is materiális mozgatórugók vezérlik az egyház működését.
Talán ez zavar a legjobban a működésükben. Szellemi tanokat hirdető egyházként hirdetik magukat, és emiatt sajnos rengeteg olyan jóravaló, spirituális beállítottságú embert hálóznak be és használnak ki, akik rengeteg jót tudnának tenni a társadalomban. Szerintem már kimutatható lenne annak a hatása, ha ezek az emberek segíteni akarásukat más területen tudnák a köz javára fordítani, és nem ez a pénzéhes üzleti vállalkozás nyelné el az adományaikat. Gondoljunk bele, hogy mennyit segítene a valóban közhasznú szervezeteken, ha a szcientológia egyháznál landoló százmilliók inkább azok költségvetésébe kerülnének be.
Vezetői szinten az ember élvezi az előnyeit is a dolognak?
Nem. A rendszer felépítéséből adódóan csak a csúcson lévő ember profitál belőle igazán. Haszonélvezők persze vannak, de olyan mértékben senki sem részesül a javakból, mint a legfelsőbb vezetők. L. Ron Hubbard, az alapító a második világháborúban a haditengerészetben szolgált, az egyház felső struktúrája is ezt tükrözi, én sem csak abban, hogy ugyanazokat a rangokat használják: a katonai felépítésnek megfelelően egyetlen embernek van csupán igazi hatalma és ő rendelkezik az összes pénzzel.
Tehát az ilyen regionális centrumoknak, mint a tavaly megszűnt közép-európai, semmilyen szervezeti önállósága nincsen?
Nem, elsődleges feladatuk a központi utasítások pontos végrehajtása. Mozgásterünk csupán a feladatteljesítés módjában volt.
2008-ban indította „Szcientológia: objektíven és szubjektíven” című blogját, „Reformer” felhasználónéven. Hogyan lett reformerből aktivista?
Távozásom után voltaképpen az a kérdés foglalkoztatott, hogy én vagyok a hülye, vagy a mozgalom. Rossz helyre tévedtem volna? Ennyire rossz lenne az ítélőképességem, vagy a szervezetben van a hiba? Ennek hatására kezdtem el utánanézni a szervezetnek, és ekkor jöttem rá, hogy mennyire erős odabent az információkontroll és -szűrés: sok botrányról még csak nem is értesültünk. A Szovjetunióban lehetett hasonló. Halálesetek, rendőrségi razziák, az egyházi státusz elvesztése – ezekről mind nem tudtak a tagok.
Mivel jár a „kiugrott szcientológus”-státusz akár a szervezet, akár a szintén távozott tagok részéről?
Volt tagok kerestek már meg. Az egyház részéről voltaképpen semmilyen kommunikáció nem történt, tudomásom szerint rólam egyáltalán nem is nyilatkoztak – sem a könyvem, sem egyéb tevékenységeim kapcsán.
Ez a megszokott reakció?
Általában a befeketítés a jellemző – persze lehetséges, hogy nem tartják elég fontosnak a tevékenységemet. Egyszer kerestek meg, amikor egy egyházi kiadványból egy rövid részletet kitettem az oldalra. Az egyház jogi képviselője írt nekem, a tartalom eltávolítását követelve. A szerzői jogi törvény releváns paragrafusát írtam meg válaszomban, mely szerint az ilyen típusú, nem üzleti használat szabályos. Semmilyen választ nem kaptam, az ügyből semmi sem lett.
2008-ban az akkori adatvédelmi ombudsman és elődje rendkívül aggályosnak találta az auditálás (a katolikus gyónás metódusához igen hasonló beszélgetés) során kikerülő adatok kezelését – a lejegyzett információkhoz az alanynak nincs hozzáférése, nem is csak saját magáról nyilatkozik, ráadásul többek között szexuális kapcsolatairól és aberrációiról oszt meg érzékeny információkat. Javult azóta a helyzet e téren?
Egyáltalán nem. A jogszabályi keret – az információszabadságról szóló törvény e tekintetben nem eléggé egyértelmű, emellett legalább ennyire fontos az, hogy a hatóságok ennek alapján vállalnak-e egy hosszadalmas jogi procedúrát.
Szintén probléma az, hogy az egyházi háttér miatt a szabad vallásgyakorlásra épülő alkotmányjogi érvekkel állhatnak elő. Annak idején Péterfalvi Attila ombudsman egyébként részletesen leírja, miért nem áll meg ez a védekezés, de ennek jogi következményei nem lettek. Arra nincs rálátásom, hogy a hatóságok milyen szempontok alapján mérlegelnek.
Az új egyháztörvény kísérlet volt a helyzet orvoslására, de vallási egyesületként sajnos nagyon hasonló védettségeket élveznek, mint bejegyzett egyházként tették. Megjegyzem, a nagyobb európai országokban nincsenek bejegyezve egyházként.